




A minap moziban voltam, és az előttem ülő két nő dumájától nem hallottam a filmet.
Mikor már nem bírtam tovább, megkopogtattam az egyikük vállát:
- Elnézést kérek, de nem hallok semmit!
- Hát remélem is! - felelte élesen. - Mert ez egy magánbeszélgetés!
Quasimodo üldögél a
szobában, amikor bejön az anyja egy wok-kal a kezében.
- Hurrá, imádom a
kínai kaját! – örvendezik Quasimodo.
- Nem vacsorát főzök, fiam, hanem ezzel
vasalom ki az ingeidet. – feleli az anyja.
A következő szomorú hír röppent fel egy fórumon:
"Nemrég halt meg egy barátom amiatt, hogy bedugva hagyta a telefontöltőjét."
Nemsokára megindultak a hozzászólások:
"Részvétem. Biztos nagyon megrázott az eset."
"Ez egy igazi tragédia VOLT."
"Remélem, a biztosító nem tanúsított komoly ellenállást."
"És azóta hogyan vezeted le a feszültséget?"
"Nem mondanám, hogy nagyon felvillanyozódtam."
"Szememben az együttérzés tüze lobog."
"Ha lehet, zárjuk rövidre a megemlékezést."
Sok közös vonásunk volt. Én szerettem őt és ő is szerette önmagát.
- Shelley Winters
- Doktor úr, itt van
egy beteg, aki azt hiszi, hogy láthatatlan.
- Nővérke, kérem,
mondja meg neki, hogy látni se akarom!