Vicclap.hu - viccek archívum, 100 . oldal

Egy általános iskolai tanárnő faggatja a 16 éves diáklányt:
- És, van már fiúd?
- Nem, csak egy lányom van.

40-es éveim közepén vettem bérletet egy fitnesz-klubba. Az első foglalkozásra megérkezve kissé zavarba jöttem, amikor láttam, hogy a többiek átlagosan 20 évvel fiatalabbak nálam. Zavaromat egy poénnal próbáltam leplezni:
- Nos, - mondtam az edzőnek, - szülés utáni tornára jöttem.
- Igen? És mennyi idős a baba? - kérdezte ő.
- Huszonkettő. - feleltem.

- Jó napot, maguk keresnek új főpénztárost?
- Igen, de még keressük a régit is.

Aranylakodalmán mondja a férj:
- Ez a házasság egy csomó mindenre megtanított: hűségre, türelemre, engedékenységre, önuralomra, megbocsátásra. Csupa olyan dolog, amire nincs szükséged, ha agglegény maradsz...

- Kolléga, szabad egy percre?
- Parancsoljon, Főnök.
- Szereti maga a meleg piát?
- Pfujj, undorító.
- Na és az izzadt férfiakat, nőket?
- Boáh.
- Akkor ezt megbeszéltük, majd télen megy szabadságra.

Az öreg Sanyi bácsi mesél a gyerekkoráról az unokáinak:
- Öten voltunk testvérek, és mivel én voltam a legkisebb, mindig nekem kellett hordani a nagyok kinőtt ruháit.
- Miért volt ez ekkora tragédia?
- Hát azért, mert az összes testvérem lány volt...

Egy nőtől, aki éppen a jogosítványát akarta megújítani a megyei hivatalban, a hivatalnok hölgy megkérdezte, hogy mi a foglalkozása.
A nő hezitált, nem tudta, hogyan határozza meg a munkáját.
- Úgy értem, - magyarázta a hivatalnok - van munkája, vagy csak egy...?
- Persze, hogy van munkám! -  csattant fel a nő - Anya vagyok.
- Az anyaság nem számít foglalkozásnak, a háztartásbeli a megfelelő szó! - hangsúlyozta a hivatalnok.

Egészen addig a napig nem is jutott eszembe a történet, amíg egyszer csak ugyanebbe a szituációba nem kerültem a polgármesteri hivatalban. A hivatalnok láthatóan egy karrierista hölgy volt, kiegyensúlyozott, hatékony és megszállottja az olyan fontosnak hangzó címeknek, mint: "Hivatali Vallató" vagy "Városi Nyilvántartó".
 - Mi a foglalkozása? - kérdezte.
Hogy mi késztetett rá, hogy ezt válaszoljam, nem tudom. Csak úgy kibuktak belőlem a szavak:
- Tudományos munkatárs vagyok a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén.
A hivatalnok megdermedt, a golyóstoll megállt a kezében és úgy nézett rám, mint aki rosszul hall. Megismételtem lassan, kihangsúlyozva a fontos szavakat. Majd csodálattal néztem, amint a kijelentésemet fekete nyomtatott betűkkel a hivatalos nyomtatványra írta.
- Megkérdezhetem, - kezdte a hivatalnok érdeklődéssel - Pontosan mit csinál ezen a területen?
Hűvösen, minden izgatottság nélkül a hangomban, hallottam magam válaszolni:
- Továbbképző kutatómunkát végzek, laboratóriumban és terepen, (általában úgy mondom, a házban és a házon kívül). A főnökömnek dolgozom, (az Úrnak elsősorban, aztán az egész családnak), szereztem már négy elismerést (mind lány). Természetesen ez a munka az egyik legelhivatottabb a földön, (akar valaki ellentmondani?) és gyakran napi 14 órát dolgozom (a 24 közelebb áll a valósághoz). De a munkám több kihívást tartogat, mint a legtöbb átlagos karrier, és az elismerés sokkal kielégítőbb, mint pusztán a pénz.''

A hivatalnok egyre növekvő elismeréssel töltötte ki a nyomtatványomat, felállt és személyesen kísért az ajtóhoz. Amint ráhajtottam a kocsifelhajtónkra, a csodálatos új karrieremben elmerülve, szaladtak elém a laborasszisztenseim: 13, 7 és 3 évesek. Az emeletről hallottam a gyermekfejlődési programunk új kísérleti modelljét (a 6 hónapos kisbabát), amint egy új hangmintát tesztelt. Úgy éreztem, csapást mértem a bürokráciára! Úgy tűntem fel előttük, mint aki sokkal előkelőbb és nélkülözhetetlenebb az emberiség számára, mint "csak egy másik Anya''.
Anyaság! Micsoda nagyszerű karrier! Különösen, ha egy cím is van az ajtón.

Isten nagyon megharagszik az emberekre a sok civakodásért, háborúskodásért, irigységért. Értesíti a Szovjetunió pártfőtitkárát, az USA elnökét és Izrael állam vezetőjét, hogy özönvízzel elpusztítja a földet.
- Kaptok két hetet, hogy tudassátok az emberekkel, milyen kínok között fognak meghalni. - mondja nekik.

A Szovjetunió főtitkára kiáll saját népe elé és ezt mondja:
- Emberek, két hét múlva világvége, kicsit hajtsunk rá, hogy teljesíteni tudjuk időben a terveket.

Az USA elnöke is tájékoztatja a honfitársait:
- Hölgyeim és uraim! A következő két hétben mindenki azt csinál, amit akar. Éljetek, mulassatok, szórakozzatok, ugyanis bekövetkezik a világvége.

Az izraeli miniszterelnök így szól népéhez:
- Mindenkinek van két hete, hogy megtanuljon úszni!

- Mondja, gazduram, ha itt a Maros mentén lefelé megyünk tovább, hová jutunk?
- Ha jól bírják az urak a gyaloglást, a Fekete-tengerhez.

A lakótelepi lakásban élő Kiss meséli a szomszédjának:
- Mostanában egyre lustább lesz a kutyánk. Régebben, ha le akart menni a parkba, szájában hozta a pórázát.
- És most?
- Most a kocsikulcsot hozza.