Vicclap.hu - viccek "" keresés eredménye, 1877 . oldal

Első nap

Mivel ma mentési nap van, eléggé tele van a hócipőm. De sebaj, elvégre én lennék ugye a pokoli operátor, ezért azt hiszem igazán kellemes a helyzetem.
A szalagos egységet null-ra irányítom - így sokkal gazdaságosabb minden szempontomból: nem kell a szalagokat ötpercenként cserélgetni, ráadásul még gyorsítja is a mentési folyamatot, tehát csak jó lehet. Hirtelen egy felhasználó rámcsörrenti a telefont.
"Nem tudja, miért ilyen lassú a rendszer?" kérdi.
"Talán..." gyorsan megnézem a mai napra rendelt kifogást "... az órajel lehet a bűnös"
"Ó!" (ha nem tudják miről beszélek, mindig megnyugodnak) "Nem tudja, mikorra fog rendbejönni?"
"Rendbe???? 275 user van a rendszerben és ezek közül egy vagy te! Ne legyél ilyen önző - lépj ki, és szerezd meg a többieknek az örömet, hogy gyorsul a rendszer!"
"De hát a kutatási eredményeimet ma kell leadnom és csak egy nyomtatásra lenne szükségem!"
"Naná, mindegyik ezt mondja. Tudod mit? Mondogasd csak magadnak!" Ezzel lerakom.
Fujj. Igazán megtanulhatnák már, hogy ne hívjanak állandóan...
A telefon ismét csöng. Aha, ez megint ô lesz, érzem. Tisztára kikészít! Felveszem a legszívélyesebb hangom.
"Igen? Beszerzési osztály..."
"Ó, bocsi, mellé ment"
"IiiIiIIgeEEn???? Na mi is a neved pajtikám? Tudod, hogy az ilyen elpocsékolt telefonok mennyi pénzébe kerülnek a vállalatnak? HE??? Le is fogom vonatni a fizetésedből a hívás árát! Naná, hogy le! Mire ezt itt befejezzük, komoly pénzekkel fogsz nekünk lógni! Mi is a neved figura? De nehogy hazudj! Tudjuk a loginnevedet!"
Hallom, ahogy a telefon kiesik a kezéből, és futólépésben elmenekül - fogadni mernék, a dékánhoz megy, hogy legyen alibije arra az esetre ha valami történne. Gyorsan megnézem a loginnevét és megkeresem a részlegét. Fel is hívom a dékán titkárnőjét.
"Igen?" mondja a nő.
"Hali! Az Operátor vagyok. Figyelj! Mikor az a fickó kb. 10 mp múlva berohan az irodádba, átadnál neki egy üzenetet?
"Hááát, nem is tudooom...."
"Na, rendben. Mondd meg neki: lehet, hogy elfuthat, de elbújni nem tud!"
"Um. Oké"
"Ja, és ne felejtsd el, nem szeretnék senkinek beszélni arról a fájlról, amiben a meghamisított vizsgaeredményeket tartod..."
Hallom, ahogy elkezdene gépelni a terminálján...
"Ne aggódj, van másolatom. Légy csak jó kislány és add át azt az üzenetet"
Hümmög valamit, mikor lerakom. A vicces az egészben, hogy a hamis cuccról csak blöfföltem. No mindegy, ha már így alakult, akkor le is másolhatom ennyi erővel. Talán jó lesz még valamikor elolvasni.
Ezalatt a backup be is fejezte. Rekordidő! 2.03 perc. Hogy mi mindenre jó ez a mai technika!
Egy másik felhasználó.
"Több helyre van szükségem!" Kezdi.
"Igen? Költözz az Alföldre!"
"Nem, nem! A gépen mondom te bolond!"
Bolond?!?... O-ÓÓÓ!
"Ó, nagyon sajnálom!" mondom olyan udvariasan, mint Rózsa Gyuri a show-jaiban.
"Félreértettem. Mit is mondtál?"
Szinte szagolható a félelem a vonalban, de már késő. Ezt már elveszítette, és ezt ő is tudja.
"Um, Azt mondtam, hogy több helyet szeretnék a gépen. *Kérem*"
"Ó! Persze, semmi akadálya. Egy pill!"
Hallom, hogy megnyugodva sóhajt, bár letakarta a kagylót.
"Meg is van. Most már rengeteg helyed van."
"Mennyi?"
Na neeeee! Ez már aztán tényleg sok! Nem elég, hogy ugráltat, még azt is akarja, hogy leellenőrizzem, és ha neki nem elég, még adjak? Na azt azért már mégsem engedhetem! Nemhogy elég lenne neki amit kap!
Ismét Rózsa Gyuri stílus.
"Hadd lám csak. Van 4 megád"
"Wow! Akkor az összesen nyolc mega! Szupi! Köszi!" mondja, és fogadni merek, hogy oda van magáért, hogy ennyire tud alkudni.
"Nem, nem..." szakítom félbe negédesen "Összesen 4 mega..."
"Hogyan??? De hát már négyet elhasználtam. Hogy lehet, hogy csak 4?"
Nem is mondok semmit... Majd eszébe jut.
"AaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaarrrrgggggghhhhhH!"
Jujj, de piszok vagyok. Az már egyszer biztos!


(Fordította: Benő)

Második nap.

Épp az asztalomnál ülve szaggatom az x-tankot, mikor valami szívtelen bestia megcsörrenti a telefonomat. Felveszem.
"Igen?" kérdem.
"Ki van ott?" kérdi a valaki.
"Hát, azt hiszem én," mondom neki, merthogy én telefonos tárgyalásokban is otthon vagyok ám!
"Na de ki az az én?"
"Mi van? Nem elég, hogy én vagyok?" kérdem tőle, miközben megpróbálom visszafogni magam.
OOOPSZ! Késő! Ennek a pacáknak vége.
Most aztán igazán tele a pumpa!
"Mit tehetek önért?" kérdem udvariasan - (ez egyike a legfontosabb figyelmeztető jeleknek)
"Nos, csak azt szeretném megkérdezni, hogy egy program rajta van-e a rendszeren..."
"Melyikre kíváncsi?"
"Ó, a neve B-A-S-I-C"

>clickety clickety click d-e-l b-a-s-i-c.e-x-e<

"Sajna nincs meg. Pedig úgy emlékeztem, hogy igen..."
"No mindegy. Ja, és még azt szerettem volna megkérdezni, hogy le lehetne-e menteni a loginom alatt található dolgokat szalagra, arra az
esetre, hogyha netán megtörténne a legrosszabb?"
"A legrosszabb??"
"Hát tudja, letörlődne, vagy miegymás..."
"LETÖRLŐDNE??? Ó, ne aggódjon ez miatt egy cseppet se, vannak biztonsági mentéseink" (Hú, de pocsék alak vagyok)
"Mi is a login-neve?"
Megadja. (A kis butus!)

>clickety click<

"De hát nincs egy fájl sem a könyvtárában!" mondom, a meglepettség felhangjaival hangszálaimon.
"De igenis van! Biztos rossz helyen keresi!"
Aha! Először tönkrevágja az x-tank játszmámat, most meg hazugnak nevez...

>clickety click<

"Ó, tényleg, hibát követtem el" mondom neki.
Vajon azt mormogta ez a bajsza alatt, hogy "tipikus"? Medve anyám!
"Azt akartam mondani, hogy ez a login név nem is létezik..."
"Hogyan? >nyeléshang< De hiszen ma reggel használtam!"
"Aha! Ez lehet a probléma; reggel szabadult el ugyanis aaa... aaaa... De Vinci Vírus, amelyik minden user-t, aki be van jelentkezve, kitöröl."
"De hát ez lehetetlen, a barátnőm is be volt jelentkezve, és én most is az ő neve alatt dolgozom!"
"Mi is a login név?"
Megmondja (Hmm, egyes emberek soha nem tanulnak...)
"Látom, ő épp akkor lépett be, mikor felfedeztük a vírust."

>clickety click< "ő csak a fájlokat vesztette el a könyvtárából...

"De hiszeeen..."
"Ne aggódjon, minden megvan szalagon."
"Hála az égnek!"
"Papírszalagon. Hozzon magával nagyítót meg ceruzát. Viszlát a gépteremben!!!!! NYAHAHAHAHAHA!"
Hát nem vagyok rossz?


(Fordította: Benő)

Harmadik nap

Megint itt dolgozom, annyi a meló, hogy alig van időm beugrani a városba megnézni egy filmet, mielőtt azt mondanám itt az embereknek, hogy várjanak, míg megkapják a nyomtatásaikat. A sor valami baromi hosszú, túl hosszú ahhoz, hogy én mindnyájukét egyszerre csináljam, rendezzem, kiadjam. A legegyszerűbbnek azt látom, hogy kilövöldözöm a kisebb taszkokat, hogy csak kettő maradjon, amit aztán mindjárt könnyebben tudok rendezgetni; szinte pillanatok alatt. Aztán, mikor mozi után (tudják, az a Bertolucci féle, amiben három órát vesz igénybe, hogy kinyírják a főhőst valami vizuális orgazmus keretében), visszajövök, hogy letisztázzam ezeket a nyavalyás printeléseket.
Kb. 50 ember álldogál odakint, nekem meg van két nyomtatásom. Ez már majdnem el is éri a szokásos átlagomat. Bár azt hiszem, most egy kicsit többet lőttem ki. Mindegy. Kirakom a papírokat, majd szép lassan besétálok, kezemben a dossziéval, amire az van írva nagy betűkkel:
"TÖRLENDŐ LOGINOK". Valahogy mindenki csöndben van. Mint mindig.
. . .
Éppen hátul üldögélek az operátori főnökszékben, nézem a géptermi zártláncú TV hálózat adását, ami rá van kötve a gépem videó-grabber kártyájára, (ami valamikor '93-ban került ide javításra), mikor csörög a telefon. Ma már talán másodjára, ezért eléggé fel is idegesít.
"Igen?" mondom, miközben leállítom a képet.
"Véletlenül letöröltem az önéletrajzomat!" sírja a másik oldalon egy hang.
"Igen? Mi a loginneved?"
Megmondja. Mi a szösz! Kezd unalmassá válni a tag.
"Áá, dehogyis, nem te törölted. Én voltam az."
"Micsoda??"
"Én töröltem. Tele volt mindenféle hazugsággal. Még csak négyesed sem volt egy tantárgyból se."
"Huh?"
"No meg az az átverés, hogy külföldön tanultál. Az a barátnőd volt te barbár, és ezt mindketten tudjuk."
"Huh?!!"
"Ja, és az akadémiai feljegyzéseid. Leellenőriztem. Hazudtál..."
"Hogy me..." majd hirtelen kapcsol. "NEEE! Ugye nem! Ugye nem a POKOLI OPERÁTOR vagy ???!?!?!!!!"
"Teljes valóságában, és tövig a könyvtáradban.... Azt hiszem nem kellett volna megadnod a login nevedet..." >clickety click< "Ráadásul azt a levelet sem kellett volna megírnod, amit a rendszergazdának szántál, amiben látványosan megmondod neki, hogy mit gondolsz róla..."
"De hát nem is küldtem semm...."

>clickety< >click<......

"Naná, hogy nem. De hát ki a fene tudja ezt a mai világban. De ne aggódj, hamar vége lesz. NAGYON hamar..." >clickety click<
"..na vissza is állítom a login nevemet, és már..."
"D-d-d.." dadogja, mint akinél megakadt a tű.
"Visszhall...," mondom neki szívélyesen "Egy csomó cuccot kell még összepakolnod, és az új életed is el kell kezdened. Szia!"
Aztán lerakom.
Két másodperc múlva csörög a piros telefon. Felkapom. A főnök. Bemondja az előbbi pacák loginnevét, majd mondd valamit egy fura E-mail-ről, aztán azt mondja nekem "UGYE tudod mit kell tenned...", tudják, a pontokkal meg a nagybetűkkel meg mindennel.
Aztán, mikor később szerencsétlen alak villanyszámláját megtoldom néhány nullával, elgondolkozom azon, hogy mi a fenének kell ezeknek mindig telefonálni. Majd amikor a fényképét belerakom az FBI online "Élve, vagy halva, fegyveres és veszélyes" bűnöző listájára, rájövök, hogy már soha nem fogom megérteni az indítékaikat.
De sebaj; Az élet megy tovább.
Aztán mikor pár óra múlva az FBI kocsijai a lakása előtt leparkolnak, elgondolkozom rajta, hogy sajna nem mindenkinek.
De ez már a következő nap története.

(Fordította: Benő)

Negyedik nap.

Csütörtök van, fizetésnap, ez miatt ma jó kedvem van. Azt hiszem szóba fogok állni a telefonálókkal. Helyére is rakom a kagylót. Szinte azonnnal csörög.
"Már órák óta próbálom elérni!" Sikoltozik a másik végen egy hang.
"Neeem, nem lehet órák óta" Mondom, miközben egy pillantást veszek a Szárnyas Fejvadász borítójára, "maximum 114 perc lehetett. Tudja épp a főnökkel beszélgettem, hogy maguknak, felhasználóknak beszerezhessek egy pár új programot"
Nyelés, sóhajtás, nyelés...
"Ó, bocsánat."
"Semmi gond, értem én," bár azért megjegyzem magamban, hogy a napokban nem ártana a tag jelszavát lecserélni valami furfangosra.
"Szóval azt szeretném tudni, hogy hogyan kell egy file-t átnevezni" mondja.
Medve anyám! Na várjunk csak, ma van fizu nem? Ma jó kedvem van.
"Persze! Csak annyit kell beírnia, hogy 'rm' és a file neve."
"Á, köszönöm!"
"Semmi gond." (Most már teljesen jó a kedvem. Igazán meg kéne már csinálnom azt a scriptet, ami lehetetlenné teszi a mentést. Már régóta tervezem)
A telefon megint csörög.
"Halló?"
"Üdvözlet," mondom neki.
"Az operátorral beszélek?"
"Naná!" mondom, édesen mint egy málnatorta, amiben csörgőkígyók fészkelnek.
"Megkaphatnám a nyomtatásaimat, kérem? Nagyon sürgős lenne, és már öt perce elküldtem."
"Loginneve?"
Megmondja, amit le is írok, hátha jó lesz még valamikor. "Semmi gond!" mondom neki, és már megyek is a printerhez.
Hát ott valami IRRRRRRDATLAN nagy kupac papír van, de azért 90 százalék, hogy az övé van felül. Magamhoz veszem, a többit kidobom, erre meg öntök egy kis szennyezett tisztító alkoholt, néhányszor rácsapkodom a printer ajtaját, no meg egy párszor át is megyek rajta a szalagszállító kocsival.
Gyönyörű.
"Itt a printelése" mondom neki "Bocs, hogy késtem, de volt egy kis printer problémánk."
Ránéz, majd összepiszkítja magát.
"Kinyomtathatnám még egyszer?" kérdi aggódva.
"Persze, persze, de nem ígérhetek semmit, ma valahogy piszkoskodik a printer."
"Hát, nem is tudom. Talán akkor a lézer? Az működik?"
"Persze, de az meg pénzbe kerül." Mondom, miközben mindenféle pofákat vágok.
"Nem érdekes! Fizetem, DE SÜRGŐS!"
Visszavonszolom magam a printerekhez, majd behelyezem azt a festékkazettát amit különleges alkalmakra tartogatunk. Azt, amelyik azokat az aranyos kis fekete vonalakat húzogatja keresztbe a lapon, meg olyan halványra csinálja a nyomtatás egyik felét. Elég sokáig tartott, mire ilyen pipecre meg tudtam csinálni. A printelés pillanatokon belül átrohan a nyomtatón, magamhoz ragadom és már rohanok is. Ezt ugyebár nem akarom kihagyni...
"D-D-d-d-d-de hát mi történt már megint?" gagyogja a képembe.
Még jó, hogy leírtam a loginnevét... Igazán; mintha kezdene kifejlődni bennem egy kis érzék a kínzásokhoz...
"Tulajdonképpen semmi. Igaz egy kicsit furán néz ki, de hát ez a kazetta már negyvenhét-ezer lapot szolgált ki, és már tizenhétszer volt újratöltve. Bár némelyik kazettához képest ez maga a gyönyör."
A fickó kiborul és elkezd nyüszögni.
"Na, ne sírjon már! Van magánál egy diszk, amin a munkája van?"
Odaad nekem egy doboz lemezt; visszamegyek a gépterembe, gyorsan lemágnesezem, majd visszajövök.
"Bocs, most jutott eszembe, hogy a gépünk is kifeküdt. Át kell vinnie az egyetem másik gépéhez. Nekik van tuti friss kazettájuk, majd szépen kinyomtatják."
"Nagyszerű! Köszönöm!"
"Nincs mit. Ja, és az odaúton tartsa a feje fölé a lemezeket. Ma valahogy nagyon erős a föld mágnesessége."
"Huh?"
"Ne vitatkozzon, csak csinálja."
Aztán csak figyelem, ahogy elhúzza magát, kezeit a feje fölé emelve. A mindenségit, hogy néha én mennyire utálom magam...


(Fordította: Benő)

Ötödik nap

Valami eszméletlenül unatkozom ma, ezért a felhasználók leveleiben csemegézek. Mit ne mondjak, nagyon unalmas a mai nap, egy darab szaftos levél, vagy ilyesmi sincs. Legalább egy-két hasznos információt elvárna az ember, de semmi. Ki a fenét érdekelnek a szokásos családi nyavalygások, meg az, hogy milyen idő van itt-ott a világban meg effélék. Hogy megszüntessem az unatkozást, átmásolok egy partimeghívást az egyik felhasználótól, és a küldő nevében feladom az alt.singles.with.severe.social.dysfunctions területre és feljegyzem magamnak a címet, időpontot, hogy ott legyek egy videó kamerával. Ez lesz ám csak a buli!
A következő dolgom, hogy végignézem az online orvosi nyilvántartást, amelyikben a dokik a vállalat egészségügyi feljegyzéseit tárolják.
Kiválogatom belőle azokat, ahol a herpesz, vagy valami nemi betegség van feljegyezve, majd az eredményt eladom az egyik helyi szennylapnak. Hogy elfedjem a nyomaimat, az egyik orvos számlái közé berakom azt a bejegyzést, hogy "50.000 $ , Orv. Feljegy. az újságnak". Azt hiszem ez elég lesz.
Néhány szalagot átrakok a polcról a kocsira, hogy úgy látsszon dolgozom, majd keresek egy olyan Internet címet, ahol pornóképek vannak. Találok egyet, úgyhogy el is indítom az egyik user nevében a letöltést. Csinálok egy kis helyet nála magamnak azzal, hogy letörlöm azokat a fájlokat, amik nekem nem kellenek. Ilyen hülyeségek, mint Doktorátusi Vizsga Feladat meg ilyesmi. Úgyis olyan sok helyet foglalnak az utóbbi hetekben.
Már éppen visszakavarnék a levelek közé, mikor elmegy az áram.
Szinte másodperceken belül csöng a telefon.
"Igen?" Mondom idegesen, mert a farkas már épp készült elfogni a gyalogkakukkot.
"Mikor lesz a szá..."
Lecsapom a telefont, hiszen ez most itt élet-halál kérdése. Amilyen gyorsan csak tudom kitépem a számítógép kábelét az szünetmentesből, majd bedugom a helyére a TV-t. A francba. Ez a lökött farkas megint elhibázta.
Menet közben minden riasztás megszólal, hogy a fő számítógép haldoklik, meg, hogy a lemezek leállnak, de sebaj mert az én gépem külön rá van kötve a szünetmentesre minden eshetőséggel számolva. Különben is. Egész jól állok a DOOM-ban.
A telefon csöng, úgyhogy annak is kivágom gyorsan a biztosítékát. Hogy úgy nézzek ki, mint aki dolgozik, elkezdek körbe-körbe rohangálni a szalagos kocsival. A megfigyelő ablakból minimum olyan effektívnek látszom majd, mint mindig...
10 perccel később visszajön az áram, itt meg két lemez leállt nekem. De a fenébe is! Egy életet sem veszettem, ráadásul az utolsó pályán vagyok!
A telefon csöng. Egy felhasználó (micsoda meglepetés)
"Számítógépszoba" mondom fontoskodóan.
"Haló! Mikor lesz a számí..."
Gyorsan lerakom.
Elég jól haladok, már csak azt a két nyavalyás rakétavetőst kell kinyírnom, és már bent is vagyok. A telefon megint csöng. Lerúgom, hogy ne kelljen a kezeimet használni.
"Számítógépterem!" Üvöltöm, elmélyülve a játékban.
"Elvesztettem a fájljaimat" hallom a felhasználó vinnyogását.
"Na ebben már biztos lehetsz..." mondom, mert emiatt a nemistudommi miatt eltévesztettem, és lelőtt egy szörny.
"Mi is a loginneved?" kérdem, hangom csöpög a kedvességtől.
Megmondja, megnézem, és tényleg. A rohadt... És még csak nem is én tettem. Na, azért, hogy én se maradjak le, gyorsan átirányítom a login-shelljét null-ra, az elérési útvonalát lenullázom, majd a "news" parancsára írok egy scriptet, ami szennyes üzeneteket küldözget a főnökének, majd törli magát.
Na ezt próbálja meg a rendszer lefölözni!! ...

(Fordította: Benő)

Hatodik nap

Ma péntek van, ez miatt korán jövök be a melóba. Még ebéd előtt! A telefon csöng. Affene...
Fellapozom a kifogásnaptáramat. A "Napfolt tevékenység" bámul vissza rám. Hmmm, ebben érdemes elmélyedni. Két perc múlva felveszem a kagylót.
"Igen?" mondom.
"HOL A FÉSZKESBEN VOLT??? REGGEL ÓTA PRÓBÁLOM ELÉRNI!"
Utálom, ha velem kora reggel üvöltöznek. Ettől csak rossz kedvem lesz. Azt hiszem sejthető, hogy mennyire...
"Ja, persze. Ma reggel nagyon erős a napfolt tevékenység. Tudja, ez mindig megzavarja az elektronikát..." mondom édesen, mint a mézes cián.
"Huh? Hiszen reggel kitűnően tudtam beszélni a barátaimmal!"
"Igen, ez teljességgel lehetséges. A napfolt tevékenység ugyanis nagyon kiszámíthatatlan időben és helyen csap le. Például múlt héten is; volt itt egy fickó, akinek a fájljai aközben törlődtek, hogy ő velük dolgozott."
"Tényleg? Ez borzasztó!"
"Ugye? Hé, tudja mit? Megnézzem a könyvtárát?"
"Ó legyen szíves. Van egy-két nagyon fontos dolgom ott!"
"Oké. Mi is a loginneve?"
Megmondja. Az igazat megvallva ez arra hasonlít, mint amikor az ember egy halat akar lelőni egy hordóban. Kétszer. Elefántlövő puskával. Fejbe.
(Kell még nekem mondanom azt a "clikety-click" dolgot? Azt hiszem nem..)
"Hány file is van a könyvtárában?"
"Umm, hát van ugye az elméletem kidolgozása, ami kb. 20, akkor ott vannak az adatok, az szintén 20, aztán még 10 a könyvemből amit most írok."
"Hmmm, azt hiszem időben elkaptuk. Még van két file a könytárában...
Valami .cshrc, meg .login ..."
"AAAAAAAAAAAAAAAAAAAaaaaaaaarrrrrrrrggggggggghhhh!"
Hallom, hogy a könnyei csobognak a telefonba - pfujj, felfordul a gyomrom.
"Most akkor mit tegyek???" szipogja.
"Sebaj. Le van mentve a cucc floppyra?"
"Igen, de az már több hetes!"
Begyújtom a lemágnesező egységet...
"Oké. Mi lenne, ha leugranék érte, aztán majd felrakjuk a rendszerre, hogy nyugodtan tovább dolgozhasson?"
"Nagyszerű lenne, de sajnos otthon van. Azt hiszem majd bejövök este, és majd egyedül felrakom."
"Persze, nyugodtan. De aztán ne felejtse a napfolt tevékenységet. Valahogyan védje le a lemezeit a sugarak elől."
"Hogyan? Csomagoljam alufóliába?"
"NE!!!! Az alufólia a legrosszabb a világon! Tudja, hogy mit csinál a mikróban, nem?"
"De..."
" Na látja. Akkor ne azt használjon. csak egy dolog mentheti meg a lemezeit a napsugaraktól... A mágnes. Csomagolja a lemezeit egy mágnesekkel megrakott zacskóba, a napfoltok azt nagyon utálják"
"Wow! Köszönöm!"
"Nem gond, szívesen"
A fene essen abba a jó szívembe...

(Fordította: Benő)

Hetedik nap.

Végre el tudok menni egy pár órácskát ebédelni, de mert nem hagyhatom az asztalomat gazdátlanul, előrángatom a takarítót, hogy figyeljen oda, nehogy véletlenül lerakja valaki a telefont. Beleegyezik, ezért nyugodtan el is megyek.
Első megálló a bank. Felváltom az ötven dolcsimat negyeddolárosokra, aztán megkérdezem, hogy mennyi van a számlámon. Ezután észrevétlenül kitépem a nő termináljából a tápot. Naná, hogy lepusztul. Természetesen sietek, ezért követelem az igazgatót.
Úgy gurul ide, mint egy túlméretezett úthenger, és megkérdezi, mi a gond. Mondom neki, hogy csak a számlámról szeretnék egy kimutatást. Keresztbe fonom az ujjaimat. IGEN! Megtalálja a kihúzott vezetéket, bedugja, majd az IGAZGATÓ loginnal lép be!!! Végre itt az alkalom - gyorsan odacsapom magam a pulthoz, és az a rengeteg pénz szétfröccsen rajta, meg a környéken. A diri nem néz oda, de a pénztárosok mindnyájan buknak az apróra. Tehát innentől kezdve minden figyelemtől megszabadulva, nyugodtan nézhetem, mit ír a pacák az észveszejtő percenkénti egy karakteres tempójával. Ennyi erővel akár milliomos is lehetnék itt... befejezi. "MONEY". Wow! De okos! Na mindegy. Legalább ma este gondot viselhetek a jelzálogomra.
Hirtelen egy felhasználót látok meg, akit valamikor még '89-ben töröltem.
Azt hiszem beszélni akar velem. Még a bankigazgató is rázza a fejét. De már késő. Az ürge idejön.
"Um, elnézést, meg tudná mondani, hogy melyik a legjobb számítógép arra, hogy a diplomamunkámat megírjam rajta?"
?????!!!!
Iiiigeeeen...
"Hallott már a C64-ről?" kérdem.
"Igen?..."
"Na azt kerülje, mint a leprát! Nem sok ember tudja, de a számítógépek nem arra készültek, hogy ennyi memóriát kezeljenek; tudja, néha akár 64000 dolog is egyszerre benne van. Ez egyenesen katasztrófális tud lenni egyes esetekben!"
"Ó!"
"Próbáljon ki mást, ami sokkal biztonságosabbnak bizonyult eddig. Egy ZX81 duplakazettás egységgel; az a jó, már ha tud szerezni. Az 1K-s modell. årja fel. Nehogy véletlenül diszket vegyen hozzá - maga is tudja milyen megbízhatatlanok, de a hagyományos audió kazetta örökké tart."
"Hé! Köszönöm!"
"Nincs gond. Mi is volt a maga loginneve?"
Megmondja. Ezt idén is törölni kéne. Az ember igazán azt hinné, hogy tanulnak a dolgokból.
Visszatérek a melóba. A takarító ott alszik a terminálnál. Megkérdezem, hogy akar-e itt dolgozni, de azt móndja, hogy ő jobban szereti rátépkedni az emberekre a vécéajtót.
Visszarakom a telefont a helyére, és az egyből csörögni is kezd. Utálom, mikor ezt teszi, hiszen így hetekbe telik, míg fel tudom tenni a fejemre a fejhallgatót.
HOPPPÁ! Ez a legjobb nő, akivel eddigi pályafutásom alatt találkoztam, és éppen számítógépes problémája van. Imádom!
"Mi is a loginneved?" kérdem.
Megmondja (mintha nem tudnám már rég...)
Amilyen gyorsan csak tudom, végignézem a postáját (Elég unalmas anyag), aztán megnézem, hogy ki írogat neki levelet. Senki. Kiváló!
"Mi a probléma?" kérdem mosolyogva, édesen.
"Nem tudom elmenteni a dokumentumomat, és valamit a helyről dumál gép."
"Már nem sokáig!" mondom, és gyorsan letörlök mindenki mást, aki azon a lemezen dolgozik. "Mostanra már rendben kell lennie..."
"Köszönöm szépen!" búgja a kagylóba.
Meg is jegyzem magamnak, hogy holnap is kéne valamit tenni a könyvtárába.
"Nincs mit. A felhasználókért vagyunk..."
A telefon szinte azonnal csöng, amint leteszem.
"A könyvtáram kiürült!" sikolt rám egy hang.
"Mikor történt az eset?" kérdem.
"Épp az előbb..." hallatszik a könnyeken keresztül.
"Látom. Hát, én nem aggódnék a helyedben. Még három nap van hátra a szemeszterből. Ha éjjel nappal dolgozol, talán futja még egy kettesre..."
Még csuklik egy párat, aztán lerakja. A bolond.
A TELEFON ÚJRA CSÖRÖG!!!
"A számítógépem képernyője nagyon homályos. Nem kéne vajon tekernem a fényerő szabályzón?"
"NEHOGY!" sikoltok fel "Hozzá ne nyúljon! Tudja mekkora sugárzást okoz azzal, hogy feltekeri a fényerőt???!!!"
"Nos, én...." mondja teljesen bizonytalanul.
"Fogadja meg a tanácsom. Csak egy módon lehet meggyógyítani, és az a módszer a meghajtók sokkterápiája."
Azok a szavak, hogy meghajtó, meg az, hogy sokkterápia így együtt, valószínűleg készületlenül érték. Az emberek, amikor ilyesmiket hallanak, tisztára kikapcsolnak, olyannyira, hogy bármit megtennének, amit mondok nekik. Ha azt mondanám neki, hogy fusson körbe az udvaron egy szál 220-as vezetékbe öltözve, akár még azt is megtenné.... Hmm...
"Nincs véletlenül egy felesleges 220-as kábele?"
"Nincs..."
"Hm, na mindegy. Akkor mégis csak a sokkterápia... Oké. Tehát, amilyen gyorsan csak tudja, kapcsolja ki és be a gépet egymás után harmincszor."
"Kivegyem a diszkeket?"
"NE! El akarja az összes adatát veszteni??!"
"Ó, nem... oké, kezdem..."
Figyelmesen hallgatózom...
...clicky..clicky...clicky.. .. .. ...clicky. ...clicky..
. . BUMMM!
Csodálatos, majdnem huszonhét - pedig a táp általában tizenötnél összepiszkítja magát...
"A GÉPEM FELROBBANT!!!"
"Tényleg? Akkor biztos a tápegység volt a hibás. Még szerencse, hogy rájöttünk. Garanciális még a gép?"
"Nem!"
"Ajjjaj. Na mindegy. Azért meg kéne javíttatni... Lementette a dolgait?"
"Igen. Még tegnap. A nagygépre, de a mai munkám már elveszett."
"Ajjjaj. Mi is volt a loginneve? Megnézzem, hogy sikeres volt-e a mentés?"
Megmondja..................................

(Fordította: Benő)

Nyolcadik nap

Az asztalomnál ülök, mint rendesen, mikor egy felhasználó telefonál.
"Hello, Számítógépterem, Simon vagyok, mit segíthetek?" mondom.
"Nem tudok bejelentkezni!" nyögi kétségbeesetten egy felhasználó.
"Mi is a loginneve, kérem?" kérdem tőle.
Megadja. "Nem gond, mindjárt megnézem."
"Semmi baj, csak egy rosszul megírt login fájl. Már meg is csináltam, akár már be is léphet."
"Jé, köszönöm!"
"Semmi gond, mihamarabbi viszonthallásra!"
MI EZ??? kérdezhetik maguktól. Talán a pokoli operátor megtért? Megőrült?
Netán szerelmes?
Nem, nem. Egyik sem. A pokoli operátor tevékenységét naplófájlba irányítják. És ha már ez történik, akkor én is be vagyok poloskázva. Tehát, amíg meg nem találom a bogarat, addig kedves vagyok. Nem tart sokáig. Ezt én mondom...
Aha! Egyet találtam a telefonkagylóban. Alapvető. De tudom, hogy a főnök egy trükkös fazon, ezért tovább keresek. Igen! Egy a telefon alján, és egy a billentyűzeten. Ideje egy kis kávéfröcskölésnek. Elég nagy adagnak kell lennie, ezért az egész kávés edényt idehozom, és egy szemtanúra várok. A rendszergazda jön be.
"Hol van a nyomtatásom?" kérdi savanyúan - biztos mérges, hogy még nem kompromittáltam magam. Oké, bűnös azonosítva. Mint azt a pokoli operátor (azaz én) kimondja, "nincs a világon akkora probléma, amit ne lehetne megoldani egy felhasználó kiölésével, a fájljaik letörlésével, loginjuk megszüntetésével, valamint a VALÓDI keresetük adóhatósághoz való bejelentésével."
Kihúzom a nyomtatását a kávé alól, ahová tettem, és naná, hogy a kávé végigfröccsen a telefonon és a billentyűzeten, amik valahogy egymásra keveredtek.
"Hoppacsek..." mondom, rémülettel arcomon. A rendszergazda arca elárulja, hogy okfejtésem helytálló volt.
"Ne hidd, hogy ezzel megúsztad!" röffen rám, és elrobog.
Átkapcsolok a hálózati figyelőre, és nézem, hogy mi jön ki az ürge PC-éjből.
Aha! Egy kis feljegyzés arról, hogy engem felfüggesszenek épp igyekszik a diri lézerprinterére. Teszek egy-két változtatást bele, majd engedem tovább. Gyorsan még elindítom egyik kis programkámat, amire a nagy gép összepiszkítja magát.
Később, miközben a rendszer bootol, letörlöm azt a csúnya kis naplófájlt.
Ezután átmegyek a kommunikációs részlegbe, és rákapcsolódom a főnök irodájában lévő RS232-es csatimra. Csodálatos, hogy milyen könnyen le lehet hallgatni embereket, ha már egyszer adatkábel megy be az irodájukba...

Igazgató: "Biztos benne?"
RendszerGazda: "PERSZE!"
I: "Nem akarja meggondolni magát?"
R: "SOHA!"
I: "Rendben, akkor faxolom a személyügyiseknek..."
R: "CSODÁLATOS!!"

Két perc múlva a rendszergazda begörög hozzám, mosolyogva.
"Hát, azt hiszem hiányozni fogsz nekünk, Simon..." mondja, eltelve magától.
"Ó!" mondom neki, édesen, csöpögve a kedvességtől "És hová megy?"
"Nem Simon," vigyorogja az arcomba "TE fogsz elmenni."
"ELŐLÉPTETÉS!" kiáltok fel "Végre megírta azt a levelet a főnöknek, amiben talpnyaló vén banditának hívja, és hogy kilép a cégtől?"
"Nem..."
"Biztos benne? Pedig sokkal jobban hangzik, mint az, amit a kirúgásomról írt..."
"T..." Kerekednek el a szemei.
Mintha egy fókát csapkodnék halálra egy fürdőkefével. Odarohan, hogy leállítsa a faxot, de mivel most rúgták ki, >clicky clicky< a kártyája nem működik többé.
Amatőrök...
A telefon csöng. Ugyanaz a fickó, aki az előbb.
"Most már be tudok jelentkezni, de kifogytam a helyből."
"Egy pill, mindjárt megnézem."

>clicccky<

rm -r * ....

(Fordította: Benő)

Kilencedik nap.

Épp autózgatok befelé a munkahelyre, mikor megragadok emögött a vén pacák mögött, a klasszikus pokoli lassú sofőr mögött, akinek az autóján csak a húszasig van kikopva a kilóméteróra, a sarkokon meg kettővel fordul be. Kidudálom a lelkem is, de valószínűleg a hallókészüléke le van tekerve nullára, úgyhogy itt ragadtam mögötte.
Megjegyzem a rendszámát. Az igazat megvallva, már hatvanszor megjegyeztem az elmúlt negyed órában. Affene... affene... Azt hiszem megint bele kéne turkálnom a rendőrségi adatbázisba, és be kéne raknom az öreg kocsiját, mint frissen lopottat amit a városszéli fegyverkereskedők vittek el.
Beérek a melóba. Felcsapom a kifogásnaptárt. "ELEKTROMÁGNESES SUGÁRZÁS AZ ŰRBELI SZEMÉT MIATT." Elég kellemes. Azt hiszem jó nap lesz ez a mai.
Belépek a "ROHADÉK" loginra, (A segítségkérő loginnév), és megnézem a postát. Három új levél. Az első 117 soros, valószínűleg tiszta nyavalygás. A mindenit. Ezt utálom. Ahelyett, hogy elmondanák, hogy szükségük van egy kis helyre, leírják, hogy miként oldják meg a hülye feladataikat a tanáruknak, és hogy már tegnapra kellett volna, és már rég kész lenne, de a nagybácsikájuknak most szedték le a herpeszét, és túl sok vért vesztett, emiatt be kellett rohanni a kórházba... stb., stb. Letörlöm.
A második üzenetet az az emberke küldte, aki még nem tudja igazán kezelni a levelezést, ezért teljesen üreset küldött. Válaszolok rá, hogy: "Semmi gond, jövő csütörtökre meglesz." Remélem fontos volt...
Az utolsó üzenetet meghagyom holnapra, elvégre a szombat egy unalmas nap, legyen egy kis munkám akkorra is.
Csöng a telefon. Pedig azt hittem, mára már ennyi elég.
Kihangosítom, majd berakok egy pizzát a mikróba.
"Igen." Kiáltom.
"Valami gond van a boot diszkemmel. Nem tudok belépni a rendszerre."
"Magánál van a lemez?"
"Persze!"
Leugrom érte, majd berakom a pizza mellé öt percre, ULTRA-NUKE fokozatra.
Hat perc múlva visszatelefonál.
"Még mindig nem működik, ráadásul kerreg amikor beteszem, és még büdös is.."
"Ó, A FRANCBA! Már megint az elektromágneses sugárzás, amit a szemét okoz az Űrben!"
"Tényleg? Azt hiszem hallottam már erről." (Ez nem normális!!)
"Hát igen, azt hiszem új lemezt kell vennie."
"Ó semmi gond, a régi már úgyis kezdett kopni. De azért köszönöm."
"Persze, nincs baj. És ne feledje, hogy futtassa rajta az FDISK-et, mikor sok adat van rajta, a vírusvédelem érdekében..."
"Persze, meg fogom tenni! Köszönöm!"
"Nincs mit - ez a munkám!"
Az xcbzone nagyon lassan fut, ezért kiirtok egy csomó felesleges adat-báziskezelő processzt és visszatérek a játékhoz. Na így már sokkal jobb.
Nem egyszerű az élet itt a fronton, mindig csak a meló, meg a szakadás...
Leugrom a kávézóba egy kis kétórás uzsira - olyan kedvesek ott hozzám. Azóta legalábbis, mióta valahogy bejelentődtek a köjál gépére... Fura. Felkapok egy pár doboz kokát, valami sajtosat, aztán visszarobogok az irodámba, egyenesen át az elsősökön, akik a számítástechnika alapjait tanulják. Végignézek az osztályon, és valami feldereng bennem. Itt egy elsős osztály és egy árva tanár nincs velük.
NEKEM ITT SEGÍTENEM KELL!!
Megállok az osztály előtt.
"Rendben, én vagyok a maguk helyettes demonstrátora és ma félre fogjuk tenni az előzetes terveinket fél órára, hogy a REMARK, vagy ahogyan azt a számítógépes rövidítések világában ismerik, az rm funkcióról meséljek..."
Tanárnak kellett volna mennem - mindig olyan jól megtalálom a helyem ezekkel a diákokkal...


(Fordította: Benő)

Tizedik nap.

Ma meghívtak egy órára, hogy vendégként tartsak előadást a "Számítástechnika Alapvető Műveleteiről", ezért miután Sam a szemetes kezeiben hagyom a géptermet, lemegyek.
Az óra megkezdődik és rendben lemegy, majd a végén a diákok kapnak tíz percet arra, hogy kérdéseket tegyenek fel egy igazi operátornak. Magamhoz ragadom a tollam és papírom.
"Kérem, mielőtt ezt elkezdenénk, megkérnék mindenkit, felszólalás előtt mondja meg a loginnevét, hogy minél jobban, hatásosabban tudjak a kérdéseikre válaszolni. Köszönöm."
Az óraadó hálásan rám néz. A személyes érintkezés valahogy mindig meghatja őket...
"Első kérdés? Maga ott..."
"Mit gondol a megosztott rendszereken lévő felhasználók egyéni titoktartásáról?"
"Mi is a loginneve?"
"CMS1103"

>Scratchy scritch<

"Számítógépes titkok... Hmmm. Ez tényleg fogós kérdés. Arra gondol, hogy nem szabadna elolvasni azokat a szexuális indítékú leveleket, amiket az osztályfőnökével váltogatnak?"
"AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAGGGGGGGH!"
"Ah. Nos, úgy tűnik barátunk távozott - biztosan rossz TÖKÉLETESEN VÉLETLENSZERŰ példát választottam. Maga ott?"
"CMS1136. Arra lennék kívá.."
"Ó igen, 1136 az egyetlen az egyetemről akinek jár a alt.sex.buggery.by.sailors.dressed.in.mums.clothing terület"
"Csakis, és kizárólag kutatási célból!"
"Ebben biztos vagyok. Bár azért elég sok történetet mesél el, ahhoz képest, hogy kutat..."
"NNGggggAAAAAAAAAAAAAAAGGGHGH!"
"A következőt kérem..."
...
Két perccel később az előadóterem üres.
Az a baj ezekkel a nyavalyás tanulókkal manapság, hogy nem akarnak tanulni.
Visszamegyek a gépterembe, ahol Sam alszik. Azt hiszem a munkámra pályázik. Megjegyzem magamnak, hogy beleturkáljak a bérlistájába, és töröljem a biztosítási befizetéseit. Az ember soha nem lehet elég óvatos.
Visszarakom a telefont a helyére. A mai napon először. Ez a retek azonnal elkezd csörögni. Ebből elég ennyi, gyorsan átirányítom a 07-re, hogy ott folytassa. Ez majd megtanítja őket. HOPPÁ! Majdnem elfelejtettem a mai napra rendelt kifogást. "Statikus elektromosság a nylon alsónemű miatt" nem jó, kikerülhető - bár egyes esetekben hajlamos lennék helyszíni kiszállásra. Á, nem éri meg a fáradságot.
Választok egy másikat. "STATIKUS ELEKTROMOSSÁG, MŰANYAG VONALZÓ MIATT." Na EBBEN aztán van kihívás!
Visszakapcsolom a telefont, majd a szemetest a printer kimenete alá tolom.
Még egy meló letudva.
A telefon felcsörren. Végre! Ez nagy fogás lesz...
"Hello?"
"Szia, meg tudnád mondani, hogy miként kell helyesírás-ellenőrizni a dokumentumomat?"
"Persze, csak írd be azt, hogy "spell", majd a fájl nevét."
"Köszönöm."
Hű, de nagyon kedves vagyok ma reggel. Persze, mivel tudom, hogy az általam írt spell inkább hibákat tesz be a szövegbe, ahelyett, hogy kivenné őket.
Ilyesmi, hogy azt, hogy "kedves", "te dög"-re fordítja, meg ilyenek. Jó, mi?
A telefon csöng - már megint ő.
"Valami gond lehet az ellenőrző programmal."
"Ezt miből gondolod?"
"Mert a fájlom tele van hibával!"
"Szerintem pedig nem a program a hibás. PC-ről vagy bejelentkezve?"
"Igen, de..."
"Kérlek, hagyd meg nekem a technikai diagnózist... Na, van műanyag vonalzó a közelben?"
"Umm >nyelés<, igen..."
"Na látod. Statikus elektromosság keletkezett a merevlemezeden, amit a vonalzód váltakozó elektrosztatikus mezeje gerjesztett - ugyanúgy, mint amikor a papírfecnik ráragadnak a vonalzóra, ha megdörzsölöd."

>BUTA MÓD BEKAPCS<

"Ó. És most mit kell tennem?"
"Azt tudod ugye, hogy hogyan kell a papírt leszedned a vonalzóról, nem? Néhányszor odaütögeted az asztalhoz. Na, ugyanezt kell a PC-vel is tenni. Néhányszor, mondjuk hússzor, kb. 30 centiről ejtsd az asztalra."
"Ó, Oké."

>crash<
>crash<
>crash<

"Um, a monitor elsötétült."
"Persze, azt kell tennie - csak így tovább. És ha végeztél, akkor ugyanezt tedd meg a képernyővel is. Az elektromosság oda is felmászhatott a vezetékeken át."

>crash<
>crash<
>crash<...

Leteszem. Felkelek, és lemegyek a külső laborba, hogy mézet tegyek a floppy meghajtókba, mikor egy Lee Harvey Oswald kinézetű ürge rohan oda hozzám, és lelő. Az egyetlen hang, amit hallok, az az exrendszergazda vihogása...
Később, a kórházban eszembe jut, hogy elfelejtettem megkérdezni a pacák loginnevét.
Majd minden elsötétül...


(Fordította: Benő)