




A 41 éves Fidel Cueva, egy Greyhound buszon utazott Los Angeles felé, amikor rájött, hogy a busz nem fog megállni Venturában. Hogy ne kelljen visszabuszoznia, emberünk lekapta a vészkijáratként szolgáló ablakot, majd a 90 km/h sebességgel haladó buszból kiugrott a 101-es számú autópálya belső sávjába. Szerencséjére senki nem jött akkora sebességgel, hogy ne tudott volna megállni, így megúszta a mutatványt néhány vágással és karcolással.
(San Jose Mercury News, 2004. május 26)
Brazíliában, Curitiba városban a lakosok bezsírozták az ereszcsatornákat, így gátolva meg a Spiderman becenévre keresztelt betörőt, hogy bejusson a lakásokba. Spiderman már húsz emeleti lakást kifosztott, mielőtt a lakók rájöttek, hogy az ereszcsatornán mászik fel a lakásokba. A lakók bekenték a csatornákat és erre buzdították barátaikat és szomszédaikat is írta a Jornal da Globo. Az egyik helybeli, Ana Claudia de Brito elmondta a lapnak: Miután eszünkbe jutott ez az ötlet, nem sikerült a betörőnek több lakásba bejutnia. A rendőrség szóvivője hozzátette, hogy a lakók nagyon ötletesek voltak, és a rendőrség munkáját is elvégezték.
Bármit megvehetsz az eBay-en. A múltkor megvettem a világ legöregebb földgömbjét. Lapos.
- Buzz Nutley
Az angoloknak nemrégiben nagy csalódást okozott az a felfedezés, mely bizonyította, hogy nem ők a vízöblítéses klozet feltalálói. A közelmúltban bukkantak rá Kínában, a Nyugati Han Dinasztia királyi sírjában egy több, mint 2000 éves WC-re, mely vízvezetékhez csatlakozott, kőből épült és kényelmes kartámasszal is rendelkezett. Az antik darab i.e. 200 körül készült, hogy az uralkodó lelkének kényelmét szolgálja a halál után.
A WC feltalálása egyébként egy londoni vízvezetékszerelő, Thomas Crapper nevéhez fűződik, aki az U-alakú szifont is először alkalmazta a 19. században.