




A siker rossz tanítómester. Tehetséges embereket abban a hitben ringat, hogy soha nem veszíthetnek.
- Bill Gates
Kovácsot elüti egy teherautó, épp hogy túléli a balesetet. Bent fekszik a kórházban és látogatóba jön hozzá egy barátja. Kovács meséli neki:
- Olyan rendes a feleségem, naponta háromszor is bejön hozzám. Órákon át ül az ágyam mellett és olvas nekem.
- És mit olvas?
- A biztosítási kötvényemet.
Balogh egyik nap bement a munkahelyére, és váratlanul kezébe nyomták a felmondását. Nagyon felháborodott ezen, és bement a főnökéhez:
- Főnök, ha már ledolgoztam ennél a cégnél 11 évet, azt hiszem, legalább annyit megérdemlek, hogy adjanak egy ajánlólevelet.
- Rendben. - felelte a főnöke.
Hamarosan meg is kapta az ajánlólevelet, melyben ez állt:
" Balogh János 11 évig dolgozott cégünknél. Amikor befejezte a munkát, nagyon elégedettek voltunk."
1952-ben jelent meg a televízióban az első gyerekjáték-reklám, ami az azóta is népszerű Krumplikomákat hirdette.
Hollywood az a hely, ahol az embert hátbaszúrják, miközben mászik felfelé egy létrán.
- William Faulkner