




- Jean, maga komornyik?
- Igen, uram! - feleli Jean.
-Akkor veszek fel egy vidámnyikot!
DOLGOZATOKBÓL:
Zrínyinek csak fél szeme volt, ám ez nagyon zavarta a csatákban.
A katonák életüket és halálukat kockáztatták.
A hős holtan esett össze.
Ezt később nagyon sajnálta, de akkor már nem volt mit tenni.
A víz oxigénből és folyadékból áll.
A szomorú elhanyagolt sírok mellett élettel teli sírhalmokat is találhatunk.
A mocsári vész 1526-ban volt.
A Szent Jobb István király bal keze.
Janus Pannonius 15 éves korában elterjedt Európában.
Szemünk közepén van egy nyílás, amely mindenkinek fekete, mivel fejünk belül üres sötét.
A föníciaiak kereskedtek és iparkodtak.
A háborúban a nők is megteszik a kötelességüket a férfiakkal együtt, úgy elöl, mint hátul.
A gesztenyesütögető néni kiáll a sarokra, és odacsalogatja az embereket a szagával.
Arábiában a vizet cisztercitákban gyűjtik.
Sok régi kőzetben megtalálhatók az őskori halak lábnyomai.
A bronzkorszak tűzzel-vassal pusztította a rézkorszakot.
Döbrögi a harmadik levonásban két púppal gyarapodik.
A sereg táborában kitört a pestis, és a király is csak álruhában menekülhetett.
A középkorban a várakat katakombákkal lőtték.
Kanada területe egyenlő Európa lakosságával.
A kenguru kicsinye fészeklakó.
A ménes egy nagy lócsomó.
Toldi a csónak felé indult, mikor a cseh vitéz elővette a kardját és majdnem lelőtte Toldi Miklóst, ő azonban észrevette a fondorlatos tervet.
Boldog Margit az erény útját követte. Ártatlan életét és elsőszülött gyermekét az úrnak ajánlotta.
- Szűz vagyok, esküszöm a gyermekeim életére.
- Hogy mondják kínaiul a vécésnénit?
- Kakaszaga.
- Szia Zöldike!
- Szia színvak farkas!
- Melyik tolltól lehet meghalni?
- A puskától.
- Mire van szüksége egy hasmenéses elefántnak?
- Sok helyre.
- Anya! Itt fáj!
- Akkor menj odébb.
- Donáld billentyűzetet használ, Mickey egeret.
- A szépség belülről fakad (Hasfelmetsző Jack)
A kapitány:
- Mindenki a fedélzetre!
És szegény Fedélzetet agyonnyomták.
Két tanár a tanáriban:
- Te Gizi, szépen fejlődik az osztályod! Arra a kérdésre, hogy ki volt a legnagyobb királyunk, már csak nyolcan írták, hogy Burger King!
Nem tudom, elmerjem-e mesélni az alábbi történetet, mert meglehetősen ciki a dolog. De mindegy. Szóval egyik nyári nap egy buszon ültem kisnadrágban. Leültem a leghátsó székre. A busz - szerencsétlenségemre - egy macskaköves útra kanyarodott, de előtte még megállt egy megállóhelyen és felszállt a hátsó ajtónál egy csinos, alig húszéves lány, aki helyet keresett. Nos, a busz hirtelen befordult és rázkódni kezdett. Bizonyára sok férfitársamnak ismerős az a folyamat, amely ilyenkor megindult az ágyékom környékén, mégpedig hogy a rázkódás hatására meglehetősen merev lettem, ami könnyen látható volt a kisnadrágomon keresztül. A lány pechemre rámnézett, végigmért, majd meglátva a dolgot, mosolyogva rámnézett és így szólt:
- Látom, tetszem neked. Nem adnád át a helyed?
De mivel a hangja eléggé sípoló volt, a fél busz felfigyelt rá, és így rám is... Nem tudtam mit csinálni, próbáltam takarni a takarhatatlant és pironkodva átadtam a helyem a lánynak, akinek azonban egy valamiben igaza volt: valóban tetszett nekem!
A fickó egy órával később érkezik a munkahelyére. A főnöke behivatja, hogy megtudja az okát a szokatlan késésnek.
- Ne haragudjon uram, tudja a feleségem ma reggel jelentette be nekem, hogy gyermeket vár.
Mire a főnök:
- Jól van... És kire gyanakszik?
A ház ura félrevonja a bejárónőt:
- Kérem María, vesse be úgy az ágyamat, hogy a feleségem azt higyje, hogy este itthon aludtam.
- Igenis, csak előbb megcsinálom az ő oldalát...
Szőke nő a férjének:
- Én már teljesen el vagyok kesederve, levetem magam a hatodik emeletről!
- De hát mi csak az első emeleten lakunk!
- Nem baj, majd hatszor ugrok!