Először elfelejtesz neveket, aztán elfelejtesz arcokat. Később aztán elfelejted felhúzni a cipzárat a nadrágodon, végül elfelejted lehúzni is.
- George Burns
Abból élek, hogy bútorokat árulok. Az egyetlen gond az, hogy a sajátjaimat.
- Les Dawson
Mindig csodálkozom, amikor arról hallok, hogy egy repülőgép szerencsétlenség során annyira szétroncsolódtak az áldozatok, hogy csak a fogsoruk alapján tudják őket azonosítani. Ezt nem értem. Ha nem tudják ki vagy, akkor azt honnan tudják, hogy ki a fogorvosod?
- Paul Merton
Öregkorodra is megőrizheted az alakod. A nagymamám 60 éves korában kezdett el napi 5 mérföldet gylogolni. Most 97 éves és fogalmunk sincs, hol a pokolban van.
- Ellen DeGeneres
Amikor látok egy öreg nénit az esőben megcsúszni, és elesni, az első reakcióm a nevetés. Azután belegondolok: mi lenne, ha egy hangya lennék, és a néni éppen rám esne? Ezután már nem tartom olyan mókás dolognak.
- Jack Handey
Néha azt írják amit mondok, nem azt amit gondolok.
(A sportiporterekről szólva)
- Pedro Guerrero
Ez egy szerencsétlen nap. Felkeltem reggel...felvettem egy inget, leszakadt róla egy gomb. Fogtam a táskámat, leszakadt a füle. Félek kimenni a fürdőszobába.
- Rodney Dangerfield
Egy bíró közös megegyezéssel megvált hivatalától. Ez volt ugyanis a feltétele annak, hogy elejtsék az ellene felhozott vádakat. Az igazság őre ugyanis követett el ezt-azt, közel 40 vádpontot hoztak fel ellene.
A teljesség igénye nélkül:
- Valentin-napon egy étteremben távozásra szólították fel, annyira részeg volt,
- a következő hónapban a város utcáján megszabadult ruházatától, közszeméremsértést elkövetve,
- ugyanezen napon részegen vezette a kocsiját,
- bejelentette, hogy ellopták Mercedesét, ám a rendőrök gyorsan kiderítették, hogy a kocsit ő adta el 60000 dollárért.
A bíró ismert alkoholista volt, ám bevallása szerint sosem hozott ítéletet részegen.
Egy Pennsylvaniai nő egy vita hevében mellbeszúrta férjét, majd felhívta a mentőket és bejelentette, hogy a férje megsérült. Azonban a riasztás után elfelejtette megszakítani a hívást, így a meglepett diszpécserek végighallgatták, ahogy a nő azt mondja áldozatának: "Meg ne halj, mert börtönbe kerülök". Ezután a leszúrt férj és hirtelenkezű neje elkezdett különböző történeteket kitalálni, hogyan próbálják balesetnek álcázni a bűncselekményt.
A férfi végül túlélte a szúrást, felesége pedig gyilkossági kísérlet miatt várja az ítéletet.
25. házassági évfordulóján megkérik Dezsőt, hogy mondjon valami bölcset, a fiatalabb házasoknak. Dezső elérzékenyülten ránéz a feleségére, majd így szól:
- Ha a mézesheteken megöltem volna, most szabadulnék.