A legfigyelemfelkeltőbb színkombináció a fekete a sárgán. Ezután a fekete a fehéren, sárga a feketén, fehér a feketén, sötétkék a fehéren és a fehér a sötétkéken következik.
A világ 17 legnagyobb halfajából 15 jelenleg túlzott mértékben halászott vagy már a kipusztulás szélén áll.
Becslések szerint az otthoni füstérzékelő szenzorok 60%-a működésképtelen, mert a tulajdonosok vagy nem raktak bele elemet, vagy nem cserélték ki a lemerülteket.
A XIX. századi Londonban a lakosság átlagéletkora 27 év volt. A munkásosztályhoz tartozó lakosoké mindössze 22 év.
Az Antarktiszon nyáron 2000, míg télen 1000 fő körüli a teljes népesség, holott a hatodik földrész területe közel kétszer akkora, mint az Egyesült Államok. Ha összegyűjtenénk az összes, itt megfordult embert, még egy futballstadiont sem tudnánk megtölteni.
Sir Christopher Wren, a Szent Pál Katedrális építője 51 másik templomot is épített 1670 és 1711 között.
Egy holland felmérés szerint a felnőtt holland lakosság fele még sosem utazott repülőgépen, 28%-uk pedig egyenesen fél a repüléstől.