




„Toldi ekkor már volt például fiúruhába öltözött lány…”
„Jókai nem tudott meglenni nők nélkül. Hol a feleségével, hol az anyjával…”
„Ha végre sikerül lenyalnom ezt a táblát…”
„ A riasztót nem kell megsimogatni minden nap, mégis őrzi a házat!”
„Kosztolányi szinte szerelmes volt a fiába.”
„Vajda szerette az egyéjszakás kalandokat, főleg férfiak társaságában.”
„Tegnap József Attilát kerestem a névsorban. Meg akartam nézni a jegyeit, de nem találtam…”
„A királyokat is ugye olajjal kenték fel a trónra.”
„Ott tárgyalták meg az asszonyok, hogy ki kivel, hol, mit mennyiért…”
„Ady szerint a nők hozzátartoztak a mindennapi betevő falathoz.”
„Lankadt szájú héjamadár.”
„Élő embert nehéz lenne felboncolni, nyilván tiltakozna.”
„Én vagyok gyárilag nyomdahibás.”
„Babitsnak van egy gyönyörű merses veséje.”
A feleségem szerint mindig csak bokszmeccseket nézek, a bokszmeccsekről beszélek, bokszolókról olvasok.
Ez szerintem egy övön aluli ütés a részéről.
Ha a családommal beülünk az autóba, a feleségem egyszerűen nem bírja ki, hogy ne szóljon bele a vezetésbe. Állandóan utasításokat osztogat. A múltkor szóvátettem, hogy ez engem mennyire idegesít. Ő persze azt állította, hogy csak ritkán tesz megjegyzéseket, amikor vezetek. Ezek után beültünk a kocsiba a gyerekekkel együtt és elindultunk bevásárolni. A kislányom a hátsó ülésről előreszólt:
- Apa, mondd, amikor még nem nősültél meg, ki mondta meg neked, hogyan kell vezetni?
Egy házaspár egyik délután vendégségbe megy a szomszéd faluba, és késő este gyalog indulnak hazafelé. A férj azt javasolja, hogy menjenek az erdőn át, mert arra rövidebb az út. A sötétben botladozva a sűrű bokrok és hatalmas fák között megszólal az asszony:
- Én itt nagyon félek!
- Te félsz? - feleli a férje. - Akkor én mit szóljak, nekem egyedül kell majd innen kijutnom.
- Doktor úr, tudom én, hogy ártalmas a dohányzás. De higgye el, nekem kifejezetten jót tesz!
- Hogy-hogy?
- Ahányszor rágyújtok, az anyósom fogja magát, és elmegy.
Egy ember elmegy az ügyvédhez, és megkéri, hogy vállalja el a védelmét.
- Mi a vád maga ellen? - kérdi az ügyvéd.
- Betörés. Azt állítják, hogy elvittem egy aranyórát, egy aranyláncot és egy brilliánsgyűrűt.
- Elvállalom az ügyet, de mit tud felajánlani biztosítékként, ha esetleg nem tudna fizetni a végén?
- Egy aranyórát, egy aranyláncot és egy brilliánsgyűrűt.
Főnök a beosztottnak:
- Maga, kérem, nagyon lassan halad a munkájával. Ha nem ér el komolyabb előrehaladást a következő két napban, keresek egy másik embert!
Erre a beosztott:
- Az jó lesz, főnök, ketten biztos gyorsabbak leszünk!
Töltse ki a papírt. Kérem adja meg a nevét, a nemét, és a denizanemét.
- Mondja, doktor úr, mennyibe kerül, hogy eltüntesse az arcomról a ráncokat?
- 150 ezer forintba.
- Olcsóbb megoldás nincsen?
- Hordjon fátylat.
Gyógyszállodába érkezik egy vendég. Azt mondja a recepciósnak:
- Azt hallottam az itteni gyógyvíz csodát tesz az emberrel. Igaz ez?
- Igen, uram. A múlkor mankóval érkezett hozzánk egy vendég, itt töltött két hetet, és mankó nélkül távozott.
- Fantasztikus! Így felgyógyult?
- Nos, nem egészen. Ellopták a mankóját.