




Egy gazdag özvegyasszony két főre teríttet a cseléddel.
- Egy barátom jön hozzám vacsorára. Amikor megérkezik, csak tálaljon fel mindent rendesen, és amikor segítségért kiáltozom, akkor nyugodtan elmehet moziba.
- Te, Jani, van valami jó is a te anyósodban.
- Tényleg, és mi az?
- Hát, hogy nem az enyém.
- Igazgató úr, eltűnt a főpénztáros! - ront be a titkárnő izgatottan a vállalatvezető irodájába.
- Végünk van! Azonnal nézzék meg a széfet!
Kis idő múlva visszajön a titkárnő:
- Megnéztük, ott sincs.
Az új albérlő bekopog a házinénihez, egy üres üveggel a kezében:
- Asszonyom, ez az üveg még tegnap teli volt. Ki itta meg a konyakomat?
- Én. Előre megmondtam, hogy nem tűrök alkoholt a házamban.
- Pistike, megmondtam, hogy ne barátkozz azokkal a huligánokkal. Játssz inkább olyan jól nevelt gyerekekkel, mint Karcsika vagy Józsika.
- Én játszanék, anyu, de a szüleik nem engedik.
- Te, Béla, a feleséged folyton azzal dicsekszik, hogy lánykorában milyen feltűnően szép volt.
- Elég baj, hogy akkoriban ez egyedül nekem tűnt fel.
Kovács marhapörköltet ebédel egy étteremben. A szomszéd asztalnál ülő vendégek pedig rácpontyot esznek. Egyszer viccesen odaszólnak a pincérnek:
- Főúr, a hal úszni akar!
Megtetszik a tréfa Kovácsnak, ő is odakiált:
- Főúr, a marha meg inni akar!
- Gyerekek, ki tudná megmondani, melyik az az állat, amelyiktől még az oroszlán is fél?
- Oroszlánné!
Szőke nő telefonál a tűzoltóságra:
- Halló, segítsenek kérem! Tűz ütött ki a lakásban.
- Értem. És hol van az a tűz?
- Hát, a konyhában, meg már az egyik szobában is!
- Úgy értem, hogy jutunk oda?
- Miért, az a nagy piros autójuk már nincs meg?
Kovács a villamosmegállóban találkozik a szomszédjával, akinek vörös az arca.
- Mi történt? - kérdi tőle Kovács.
- Képzeld, a villamoson mellém ült egy csinos lány, és én jól megbámultam. Megkérdezte, hogy kívánok-e valamit. Én meg mondtam neki, hogy igen, de rajta ül. Erre pofon vágott.
- Hát azt nem is csodálom.
- És még a sapkám is tönkrement, amit magam mellé tettem a másik ülésre.