




- Pincér, a zongorista bármit hajlandó játszani, amit a vendégek kérnek?
- Igen, uram.
- Akkor mondja meg neki, hogy játsszon egy pókert a szomszéd helyiségben, amíg megeszem a vacsorámat.
Egy fiatal jegyespár autóbalesetet szenvedett, meghaltak és felkerültek a Mennybe. Szent Péter azzal fogadta őket, hogy van-e valami kívánságuk. Azt kérték, hogy összeházasodhassanak, mivel a Földön is erre készültek, és szeretnének örökre együtt maradni. Szent Péter azt felelte:
- Megpróbálok megszervezni egy esküvőt, de lehet, hogy nagyon sokat kell rá várnotok.
Körülbelül 100 év telt el, mire Szent Péter üzent a párnak, hogy most már megtarthatják a menyegzőjüket. Egyszerű, rövid szertartás volt.
Eltelt közel 30 év, amikor a házasok újra felkeresték Szent Pétert, és azt mondták neki:
- Rájöttünk, hogy mégsem illünk egymáshoz, nem szeretnénk tovább együtt maradni. Van-e valami módja, hogy elválhassunk?
Szent Péter így szólt:
- Vicceltek velem? Az is közel 100 évbe került, mire egy papot ide tudtam hozni nektek, kizárt, hogy egyelten ügyvédet is keríteni tudnék.
Négy férfi, egy szaudi, egy észak-koreai, egy orosz és egy new yorki megy az utcán. Szembejön velük egy riporter, megállítja őket és azt kérdezi:
- Elnézést, uraim, megmondanák, mi a véleményük a húshiányról?
Elsőként a szaudi szólal meg:
- Mi az a hiány?
Aztán az orosz:
- Mi az a hús?
Az észak-koreai:
- Mi az, hogy vélemény?
Végül az amerikai azt kérdezi:
- Mi jelent az, hogy elnézést?
Az apa kérdőre vonja a hazaérkező Pistikét:
- Kisfiam, úgy hallottam, hogy a foci miatt lógtál ma az iskolából... Mit tudsz nekem mondani erről?
- Ez nem igaz, apa. Itt van egy hal, amivel bizonyítani is tudom.
- Mit kapunk, ha King Kongot keresztezzük egy borzzal?
- ???
- Nem tudom, de hogy mindig talál üres helyet a buszon, az biztos.
- Miért tart a szőke nő üres sörösüvegeket a hűtőjében?
- ???
- Azoknak a vendégeknek, akik nem isznak.
- Pincér, egy pók van a levesemben! Azonnal küldje ide a főnökét!
- Hiába küldeném, ő is fél a pókoktól, uram.
- Miért tanulmányozod azt a húsvéti csokoládét?
- Azon gondolkodom, hogy vajon a csoki csirke volt-e előbb, vagy a csokitojás.
Reggel a szülők hazajönnek egy buliból, a feleség kérdezi a bébiszittertől:
- Mondja, miért volt egész éjjel foglalt a telefon?
- Mert a tűzoltóságon órákig nem vették fel a kagylót.
- Doktor úr, meg vagyok róla győződve, hogy én vagyok Isten.
- És mondja, hogy kezdődött ez?
- Nos, először megteremtettem a Napot, aztán a Földet...