




Falusi lagziban hatalmas botrány tör ki, mert a vőlegény belerúg a menyasszonyba. A botrányból verekedés lesz, majd az egész társulat a rendőrségen köt ki. Miután az orvos ellátja a sérülteket, a rendőrök megkezdik a vendégsereg kihallgatását.
Először azt a vendéget hallgatják ki, aki éppen a menyasszonnyal táncolt a verekedés kitörésekor.
- Na, mondja el, mi történt! - mondja a rendőr.
- Én azt nem tudom, kérem! - mondja a vendég. - Menyasszonytánc volt, éppen a menyasszonnyal táncoltam, amikor a vőlegény hirtelen felugrott a székéből, és minden ok nélkül az ara lába közé rúgott!
- Húú, az biztos nagyon fájdalmas volt! - szisszen fel a rendőr.
- Azt elhiheti! Három ujjam is eltört!!
A feleség és szeretője éppen a házasságtörés kellős közepén tartanak, amikor kulcs csikordul a zárban.
- Úristen, ez a férjem! - ugrik fel az asszony. - Gyerünk, gyorsan fogd a ruháidat, aztán ugorj ki az ablakon!
- Dehogy ugrok - húzódozik a férfi. - Látod, vihar van odakint, zuhog az eső!
- De ugorj, ha a férjem elkap, mindkettőnket megöl! - esik pánikba a nő.
A szerető fogja a cuccait és kiugrik az udvarra, majd onnan a kerítésen át az utcára, ahol éppen egy maratoni futóverseny mezőnyében találja magát. Nem tud mit tenni, elkezd ő is futni, mintha versenyző lenne. A mellette futóknak feltűnik, hogy teljesen meztelen. Egyikük megszólítja:
- Elnézést, de miért ruha nélkül fut?
- Tudja, így sokkal élvezetesebb a futás. Érzem, ahogy a szél hűti a felhevült testemet.
- És akkor miért van Önnél a ruhája?
- Amikor beérek a célba, akkor felveszem, és már indulhatok is haza, nem kell átöltöznöm - feleli a meztelen férfi.
- És mindig gumióvszert is felhúz a futáshoz?
- Á, nem. Csak ha esik az eső.
Ét cigány át akar szökni a határon. Tehénbőrt húnak magukra.
Az egyik mondja a másiknak:
- Te nézzél már ki, nem üldöznek-e?
- Te szaladjunk, mert jön a bik...aaaaa.
Frédi, Béni & the sex:
- Hello Frédi, nem vagy fáradt?
Gyömöszölhetnénk egy párat!
- Jól van Vilma, nem bánom,
állítsd fel a szerszámom.
- Igaz Frédi, most jut eszembe,
hátulról tegyük be.
- Jól van tegyük be gyorsan,
míg a gyerek szuszog álmosan.
- ?, de épp most nyöszörög,
mikor a legjobban gyömöszölöd.
De mi ez Frédi?! Túl vagy már,
hogy ilyen könnyen ki-be jár?!
- ?, Vilma, te balga szajha,
Barlang-e vagy pajta, hogy ilyen
nagy nyílás van rajta?!
Két barátnő beszélget:
- És a te férjed mennyire fickós még az ágyban? Elégedett vagy a nemi életetekkel? - kérdi az egyik.
- Tudod, a nemi életünk olyan, mint a munkanélküli segély...
- Ezt hogy érted?
- Több a semminél, de a megélhetéshez azért kevés.
2 vadász ül a magaslesen. Mindkettő távcsővel kémleli a tájat. Egyszer csak megszólal az egyik:
- Te komám, az nem a te házad ott az út szélén?
- De, az én házam.
- És a kerités melett nem a postás bringája van odatámasztva?
- De komám, az van odatámasztva.
- És komám, az nem a feleséged, aki épp a postással szerelmeskedik?
- De sajnos az, komám, kérlek tegyél meg nekem egy szivességet, lődd fejbe a feleségem, a postást pedig tökön!
A másik vadász néz egy darabig, majd megszólal:
- Hát komám...ez most egy lövésből sikerülni fog!
Az egyház informatikai megújulásával lépést tartva, a kisvárosi pap a gyóntatószékben ülve próbálja ki az új gyóntatóprogramot.
Egy asszony érkezik gyónni hozzá, a pap megkérdezi:
- Leányom, mikor gyóntál utoljára?
- Három hónapja, Atyám.
A pap beüti a gépbe: "3>TAB>honap>TAB>ENTER".
Tovább kérdezi a nőt:
- És ezalatt hányszor vétkeztél?
- Kétszer, atyám.
- Rendben, "2>ENTER".
- És mik voltak ezek a vétkek?
- Hát, rosszat mondtam a barátnőmről, hazudtam a nagynénémnek.
- "rosszat mondani>TAB>barátnő>ENTER>hazudni>TAB>nagynéni>ENTER"
- Jól van leányom, más egyéb?
- Semmi, Atyám.
- "ENTER"
- "CONFIRM CONFESS Y/N"
A pap visszaigazolja és a képernyőn megjelenik a penitencia:
Miatyánk:3 Ave Maria:1
- Három Miatyánk és egy Ave Maria, leányom.
- Köszönöm Atyám, viszontlátásra.
Belép egy másik nő és a jelenet megismétlődik...
Amikor a vétkekhez érnek, a lány könnyekben tör ki:
- A szénapadláson elbújtunk a lovászfiúval, ő kétszer megfogta a mellemet, és azt kell mondjam, hogy ez nagyon jó volt...
- "melleket megfogni>TAB>2>TAB>jó volt>ENTER"
- És aztán?
- Aztán elővette a micsodáját, a kezembe tette...
- "hímvessző megérintése>ENTER"
- És egy kicsit maszturbált a kezemmel...
- Csak egy kicsit, leányom?
- Hát, igen, mert közben elszégyelltem magamat és elfutottam...
- "farokverés>TAB>0.5>ENTER"
- Jól van leányom, még valami?
- Semmi, Atyám.
- "ENTER"
- "CONFIRM CONFESS Y/N"
Ekkor hibaüzenet jelenik meg a képernyőn: "ERROR"
A pap újra igazolni próbálja: "ERROR"
A lány félve kérdezi:
- Atyám, ilyen súlyos a helyzet?
- Nem leányom, nem hiszem ... egy pillanat ...
"ERROR"
- Igazán megbántam Atyám, mit tehetnék még?
- Nézd leányom, térj vissza a lovászhoz és teljesen verd ki a farkát, mert ez a hülye program nem fogadja el a törteket!
A szerelmi életem egy tragédia. Akkor voltam utoljára nőben, amikor meglátogattam a New Yorki Szabadságszobrot...
- Ismeretlen
Ezen röhögött Michigan Állam 2 napig. A zavarba jött bemondónő pedig a jövőben kétszer is meggondolja, mielőtt beszél.
Mi történik, mikor havat jósolsz és mégsem esik... Igaz történet... az állomás bemondónője, miután mégsem esett az előző nap megjósolt hó, ezzel fordult a meteorológushoz:
- Nos Bob, hol van az a 20 centi, amit tegnap este ígértél?
Nem csak a fickónak, hanem a stáb felének is el kellett hagynia a forgatás helyszínét, annyira röhögtek...