




A szőke nő megkérdezi a barna barátnőjét:
- Te én már lefeküdtem a rendezővel, lassan az egész stábbal és még mindig nem fogytam!
Erre a barna nő:
- Drágám, utoljára mondom el neked: Túró kúra és nem Kúró túra!
A halász lélekszakadva rohan hazafelé. Hazaérvén rendesen leteremti a feleségét:
- Hát ez nem igaz!! Nem megmondtam Neked tegnap, hogy készítsd be a csónakba a hálót?! A többiek már rég kint vannak a vízen, nekem meg haza kellett emiatt rohannom!
- Dehát - mondja a felesége - én úgy emlékszem, mintha bekészítettem volna ma reggel is, mint rendesen. Biztos, hogy nincs benne?
- Persze - válaszolja az ura dühösen - most néztem meg a csónakot, de nem találtam benne semmi kivetnivalót!
Két énekesmadár beszélget. Az egyikük megszólal:
- Te, szuper volt az a dallam, amelyet az előbb fütyültél, mondd, az a Te saját szerzeményed?
- Ááá, dehogy - mondja a másik. - Azt a pacsIRTA!
Van egy fiú, akinek, bár 20 éves elmúlt, nem volt meg baratnője. A szülei már nagyon aggódnak, hogy mi lesz így a szemük fényével, ám egy nap a fiú fülig érő szájjal lép be a lakásba. Mondja:
- Nagy nap ez a mai, kedves Szüleim, mert annyi év után ma végre benőztem!
- Ez nagyszerű!! - mondják a szülők. - Akkor holnapra hívd meg választottadat ide vacsorára, hogy mi is megismerhessük!
- Remek ötlet! Megbeszélem vele. - szól gyerekük.
Másnap este, a szülők legnagyobb megdöbbenésére, a fiú egy másik fiúval állít haza, és így szól:
- Papa, Mama, ő itt BENŐ!!
Stirlitz ül egy fa alatt. A fán ül egy madár.
- Holló! - gondolja Stirlitz.
- Anyád! - gondolja a varjú.
Bekopog a koldus a gazdagékhoz, az asszony nyit ajtót.
- Jaj, nagysága, már napok óta nem ettem!
Errre az asszony:
- Próbálja erőltetni, menni fog az.
- Apu, te voltál katona a fronton is?
- Igen, fiam.
- És bátor voltál?
- Persze.
- Akkor olvasd el, mit írt az osztályfőnököm az ellenőrzőmbe...
Az okos rendőr, a hülye rendőr, és Hófehérke mennek az erdőben. Találnak egy kétezrest.
Melyik veszi fel?
(A hülye rendőr, mert Hófehérke és az okos rendőr csak a mesékben léteznek!)