Három barát megáll egy motelben. Mivel csak egy szoba volt szabadon, ezért közösen kivették azt. A szoba ára egy éjszakára 30 dollár, ezt elosztották három felé, így fejenként fizettek 10 dollárt, majd felmentek. Hamarosan észrevette a recepciós, hogy nem jó árat mondott, a szoba csak 25 dollárba kerül, a szobapincérrel utánuk küldte a különbözetet, 5 dollárt. A pincér - mivel nem tudta elostani három felé, mindhármuknak adott 1 dollárt, a maradék 2 dollárt meg zsebretette.
Ez így ugye azt jelenti, hogy mindhárman 9 dollárt fizettek a szobáért, 9*3=27, a pincérnél maradt 2 dollár, ez összesen 29 dollár. De hová tűnt 1 dollár?
Albert Einsteint sokszor hívták mindenféle fogadásokra, ebédekre, ahol beszédet kellett mondania. Mivel a laboratóriumi munkát többre becsülte az ilyen eseményeknél, egyszer a sofőrjének elpanaszolta, hogy mennyire fárasztja a sok fölösleges beszéd. A sofőr némi gondolkodás után felajánlotta, - mivel ő is számtalanszor hallotta már főnöke beszédeit - hogy majd ő megtartja a beszédet. Mivel a sofőr nagyon hasonlított rá, Einstein nevetett egy nagyot és igent mondott. Zakót és fejfedőt cseréltek és a sofőr megtartotta a beszédet. Néhányan kérdeztek is, de ezekre is kiválóan megfelelt. Ám ekkor felállt egy professzor és kérdezett valami igazán bonyolultat. Ám a sofőr nem esett kétségbe, hidegen ránézett a kérdezőre, majd azt mondta:
- Uram, a kérdése annyira primitív, hogy a sofőrömet kérem meg arra, válaszoljon rá...
Összesen: 2

[1]