Igaz, de használhatatlan tények
- A varangyos béka nem tud ugrani.
- Körülbelül 6800 nyelv létezik a világon.
- A "himalaya" szó jelentése: a hó hazája.
- William Shakespeare 18 éves korában elvette feleségül a nála 8 évvel idősebb Ann Hathaway-t.
- 1911 augusztus 21-én ellopták a Mona Lisát a Louvre-ból, és csak két évvel később került elő.
- A jegesmedve 60 mérföldet is képes úszni pihenés nélkül.
- Egyes Ausztráliában élő pókfajták nőstényei feláldozzák saját magukat utódaik táplálására.
- A sivatagban élő csigák 3-4 évet is végigalszanak egyvégétében, ki sem bújnak a házukból.
- A világ legmagasabban fekvő hídját az Indiai Hadsereg építette 1982-ben a Himalájában. A tengerszint felett 5600 méter magasan fekszik.
- 1973-ban Bhutan-ban kibocsájtottak egy pici hanglemez alakú bélyeget, mely lemezjátszóra téve lejátszotta Bhutan nemzeti himnuszát.
- A kenguru, ha veszélyben van, hangosan dobogni kezd a hátsó lábával.
- Tudósok bizonyították, hogy a Hold évről évre egészen kis mértékben ugyan, de távolodik a Földtől.
Következtetés:
85 millió évvel ezelőtt talán csak 20-30 méter lehetett köztük a távolság. Megvan hát a magyarázat arra, miért is haltak ki a dinoszauruszok, legalábbis a nagyobbak.
- A krimikben látható holttest krétával körberajzolása egy hollywoodi kitaláció. Ezt a valóságban soha sehol nem használják, mert beszennyezné a helyszínt.
- A hordozható elektromos porszívót 1905-ben Chapman és Skinner találta fel San Franciscoban.
- Oroszországban az udvarlás céljából adott virágcsokor mindig páratlan számú virágból áll, temetésre pedig páros számú virágból kötött csokrot illik vinni.
- Felmérések szerint a menyasszonyok körülbelül 7-12 hónapon keresztül tervezgetik az esküvőjüket.
(Feltételezzük, hogy a vőlegények erre valamivel kevesebb időt szánnak.)
- A gyomorsav még egy borotvapengét is képes szétmarni.
- Az ember fülében 9 izom van.
- Egyes felmérések szerint a házasság a nőknél fokozza a depresszió kialakulását, míg a férfiaknál csökkenti.
- 1970-ben az első New Yorki Marathonon 127 ember vett részt, 1998-ban pedig már 32 ezren futottak.