Igaz, de használhatatlan tények
- A mechanikus szerkezetű órát Peter Henlein találta fel 1510-ben.
- Mexikóban Fogtündér helyett a Fogegérkében hisznek a gyerekek. Ő viszi el a kihullott tejfogakat, és ajándékokat hoz helyettük.
- Wyoming volt az első amerikai állam, ahol a nők szavazati jogot kaptak 1869-ben.
- A titokzatos Nazca-vonalak egyike kolibrit ábrázol.
- Egy strucctojásba 4700 darab kolibritojás is beleférne.
- Az idegeink az agyba és az agyból kb. 100 km/h sebességgel továbbítják az ingereket.
- A sültkrumpli, azaz hasábburgonya a nevével ellentétben (French fries) nem Franciaországból, hanem Belgiumból származik.
- Shakespeare Hamletjének első, eredeti kiadásában az utolsó 14 sor kezdőbetűit összeolvasva a következő áll: "Homoszexuális vagyok." Nem lehet tudni, vajon véletlen-e ez, vagy szándékosan írta így művét.
- A McDonald's világszerte évi 2 milliárd darab tojást használ fel a McMaffinok készítéséhez.
- I. György angol király nem beszélt angolul. Német származású volt, és 13 évig tartó uralkodása alatt nem sikerült megtanulnia a nyelvet. Az ország vezetését minisztereire bízta.
- Pablo Picasso szerepelt Jean Cocteau 1962-ben forgatott, Orpheus testamentuma c. filmjének egyik tömegjelenetében.
- Kentuckyban nem tekintik ittasnak azt az embert, aki meg tud állni a lábán, bármennyit ivott is.
- Az utóbbi húsz évben világszerte 35-en meghaltak és 140-en súlyos balesetet szenvedtek, miközben ingyen ital reményében rázogatták az italautomatákat.
- A floridai Disney Worldben évente 46 millió doboz kólát, 2,5 millió kg sültkrumplit és 7 millió hamburgert fogyasztanak a látogatók.
- A világon a legnagyobb mennyiségben fogyasztott halfajta a hering.
- A Kalevala, a finnek eposza 400 versszakot szentel a sörnek. Csak 200 versszak foglalkozik a Föld teremtésével.
- Az USA állampolgárainak csak 20%-a rendelkezik útlevéllel.
- A kisbabák szeme nem könnyezik a baba 6-8 hetes koráig.
- A párzsi Eiffel-tornyot átlagosan 7 évente festik át, egy festés közel 50 tonna festéket gényel.
- Az "Ördögűző" volt az első horrofilm, amit a legjobb filmnek járó Oscar-díjra jelöltek.