Ronald Lacker taxisofőrként dolgozott az arizonai Phoenix-ben. A felesége munkája abból állt, hogy csörgőkígyókat fogott be, lefejte a mérgüket, majd beszállította a helyi laborba. 2002 november 22-én a feleség balesetet szenvedett: véletlenül a kígyó feje mellé nyúlt, az pedig megharapta a kezét. A hölgy taxit hívott, majd bevitette magát a kórházba, ahol megkapta az ellenmérget. Miközben várakozott, feltűnt neki, hogy a férje szokta azt a taxit vezetni, amely a kórházba hozta. Amikor a sofőrt megkérdezte, az azt mondta, hogy a Ronald rosszul érezte magát, ezért kirakta a város túlsó szélén, mint ahol a család lakott. A feleség erre hazament, felmarkolta a mérges kígyót, majd a megadott címre ment. Ott aztán rajtakapta a férjét, aki éppen a saját mérgét próbálta fejteteni egy hölgy segítségével. A megcsal feleség dühében a férjére dobta a kígyót, ami éppen a fenekén marta meg a házasságtörő Ronaldot.
A férj életét a gondos kórházi kezelés megmentette, viszont a méreg nyomán a fenekén nagy felületen megsérült a bőr. Ráadásul a taxiscégtől is kirúgták, mert túl sokat hiányzott.
Egy meg nem nevezett ember a puskáját ütőnek használva próbálta meg betörni volt barátnője autójának szélvédőjét. A fegyver az ütéstől elsült és egy nagy lyukat ütött a férfi hasán, halálba segítvén őt.
(San Jose Mercury News)
Egy kéthónapos norvég kisfiú levelet kapott a kórháztól, amelyben figyelmeztetik, jobb lesz, ha gumióvszert használ. A finnmarki kórház levele azt is megemlíti, hogy a fiú a vizsgálatok eredménye alapján nem szenved nemi betegségben.
A gyanú szerint a kórházban véletlenül összekeverték a fiú szemvizsgálatának leleteit egy nemibetegség vizsgálatra jelentkezett betegével - adta hírül a Verdens Gang című újság.
Tor Johnny Aikio, a kis Even apja szerint: "A statisztikák szerint Finnmarkban a fiatalok hamarabb kezdik a nemi életet, mint más norvég városokban, de ez azért mégiscsak kicsit korai lenne."
A japán nők közül egyre többen nyíratják szeméremszőrzetüket az angol futballsztár, David Beckham frizurájának mintájára. A Mainichi Daily News című japán újság szerint a viselet az irodai dolgozók között a legnépszerűbb.
A 20 éves Adrian Dawn Nottinghamből nyert egy 1.5 millió dolláros Jaguar Forma 1-es versenyautót egy vetélkedőn, ahol a sportág legnagyobb rajongói mérkőztek egymással.
Az örömöt csak az mérsékelte egy kicsit, hogy a boldog nyertes testmérete folytán nem fért bele a nyereményébe.
Görög hivatalnokok bocsánatot kértek egy 113 éves férfitől, miután megfosztották a szavazójogától, mert nem hitték el, hogy ilyen idős emberek is élhetnek. Alexios Karawassilis a nyugat-görögországi Melissourgoi városában él már jó ideje, a város szavazatszámlálói a szavazásra jogosultak listájának összeállításakor azonban időt akartak nyerni, így a halálozási statisztika böngészése helyett egyszerűen mindenkit halottnak nyilvánítottak, aki 1890 előtt született.
Egy dél-ausztráliai Jehova Tanúja figyelmen kívül hagyott egy "Magánterület - idegeneknek belépni tilos" feliratú táblát. Az illető sérüléseket szenvedett, amikor egy kos megtámadta, ezért aztán beperelte az egyházát, mivel az nem világosította fel arról, hogy a "Belépni tilos" tábla azt jelenti, hogy belépni tilos.
(Herald Sun 2003. január 23)
Egy Los Angeles-i férfi 2.5 millió dolláros kártérítési pert indított az internetes aukciókkal foglalkozó eBay weboldal ellen, mert az eBay egyik látogatója kedvezőtlen visszajelzést adott róla. A szerencsétlen látogatót is pereli, ő azonban 100 000 dollárral megúszhatja, ha veszít.
A negatív visszajelzés azt tartalmazta, hogy az aukción megnyert újságok késve érkeztek és nem a meghirdetett állapotban voltak.
(Reuters 2003. január 23)
Egy meg nem nevezett amerikai főiskola hallgatója annyi egészségtelen kaját evett, hogy skorbutot kapott. Az étrendje kizárólag sajtból, ropiból, üdítőitalokból, süteményekből, csokoládéból és ásványvízből állt. Ezekből napi 0.1 mg C vitamint vett magához, a szükséges mennyiség 1 ezrelékét.
(Reuters, 2003 január 22)
A "minden idők legnagyobb marhája" címre komoly esélyekkel indulhat az a japán férfi, aki rátámadt a lakástüzét éppen eloltani készülő tűzoltókra, mivel azok nem vették le a cipőjüket belépés előtt.
(Mainichi Shimbun, 2002 május 4)