A német-lengyel határon kölcsönös felhábrodást okoz egy strand. Amíg a strand egyik felén a német naturisták fürdenek, állításuk szerint a másik oldalról a lengyelek fürdőruhában, gyakran távcsővel figyelik őket. A német oldal korábban is nudista strand volt, de egy kerítés válaszotta el a strand két felét, amit 2007-ben lebontottak. A német fürdőzőket nagyon zavarja a lengyelek kíváncsiskodó tekintete, míg a lengyelek ezt nyilatkozták az újságíróknak: "Ez felháborító! Mi sosem fürdenénk meztelenül, hisz katolikusok vagyunk!"
A Washington állambeli Seattle-ben egy idióta bankrablót nyakoncsípett a rendőrség igazoltatás közben. A bűnöző, miután kirabolt egy helyi bankot, egy közeli parkolóban próbált megegyezni egy nővel, hogy autójával vigye el őt a helyszínről. Utcai járőrök felfigyeltek az alkudozó férfira, odamentek hozzá, hogy igazoltassák. A bankrabló, miközben iratait kereste, kirántott a zsebéből egy köteg bankjegyet. A fuvarról ezután a rendőrség gondoskodott.
Az angol Paul Hunn 2004 októberében került be a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a világ leghangosabb büfögését produkáló személy. A Hunn úr torkábó feltörő félelmetes hang ereje a méréskor elérte a 118,1 decibelt, ezzel megközelíti egy sugárhajtású motor hangerejét felszálláskor. A rekorder elmondása szerint teljesítményével igen nagy elismerést vívott már ki a kocsmákban, nem úgy, mint a lányoknál. Míg ivócimborái csodálják rendkívüli tehetségét, addig barátnője éppen csak elviseli valahogy.
Irene Pepperberg, a Massachussettsi Műszaki Egyetem professzora, azon munkálkodik, hogy papagájokat tanítson be az Internet használatára. Az állatok viselkedésével foglalkozó tudós kijelentette, hogy a papagájok közösségi lények, ezért ha gazdáik napi 8-9 órára magukra hagyják őket, az unalomhoz, stresszhez, sőt magatartászavarokhoz vezethet. Pepperberg asszony ezért egy madarak által használható szoftvert fejleszt, az InterPet Explorert, ami megkönnyít kedvencei számára, hogy felkereshessenek érdeklődésüknek megfelelő weboldalakat, pl. a vadvilággal, vagy zenével foglalkozó site-okat, sőt speciális chat-szobákat is.
Az ohioi Lee Graber tartja a világrekordot a szöges ágyon. A férfi 2000 június 24-én két szöges deszka közé feküdt, amire 752,5 kilogrammos súlyt helyeztek. Mindezt kibírta 10 másodpercig. A súly ráhelyezéséhez egy darut használtak.
Wolfgang Kulovman német sportoló a világcsúcstartó vízalatti kerékpározásban. A kerékpáros 3 és negyed órán át biciklizett a tengerben, és ezalatt 4,1 kilométer távolságot tett meg.
1999 május 24-én az angol John Ewans világrekordot állított fel, amikor egy 159,6 kilogramm tömegű Mini autót egyensúlyozott a fején 33 másodpercen keresztül.
Egy orosz atléta, Omar Kanapijev, tartja a foggal elhúzott legnagyobb tömeg rekordját a világon. A 38 éves sportoló egy 1100 tonnás kubai tankerhajót vontatott el a fogaival 10 mérenyi távolságra.
Az olaszországi Chiavariban egy fiatalasszony pert indított egy divattervező ellen, mert a menyasszonyi ruháját nem a megfelelő módon készítették el. A 30 éves ara éppen az oltár elé vonult 4000 dolláros esküvői ruhakölteményében, amikor a ruha szétesett és látni engedte viselője hátsó felét, az egész vendégsereg legnagyobb megdöbbenésére,(csodálatára). A ruha tervezőjétől a fiatalasszony 40 ezer dollár kártérítést követel anyagi és erkölcsi károkozás miatt.
A szerencsétlen eset talán előjel volt, mivel az ifjú pár el is vált már azóta.
Németországban az egyik postahivatalban bombariadót rendeltek el egy különös csomag miatt, ami magától rázkódni kezdett és különös hangokat hallatott. A posta dolgozói felkeresték a feladót, aki elmondta, hogy a csomagban egy felfújható guminő van, amit éppen visszaküldött a kereskedőnek. Az ügyfél épp azért küldte vissza az árut a feladónak, mert a beépített elektromos szerkezet meghibásodott, így a legváratlanabb helyzetekben lépett működésbe. A babából végül eltávolították az elemeket, és így folytathatta útját vissza a feladóhoz.