Horvátországban egy rendőr és a barátnője halál-biztos módszert választottak az öngyilkosságra, mégis kudarcot vallottak.
Az autójukba bevezették a kipufogógázt, majd bezárkózva bevettek egy marék altatót alkohollal. Ezek után még életben maradtak, ezért a férfi halántékon lőtte magát. A lövéssel sem sikerült véget vetni az életének, végül a lány feladta, és hívta a mentőket.
Új-Zélandon egy Geoff Marsland nevű férfi feltalálta a tökéletes fegyvert az idegesítő, lármás partikat rendező szomszédok ellen. Mégpedig 64 percnyi fűnyíróberregést teljes hangerővel. A hangfelvétel CD-n kapható a boltokban és már több, mint 4000 példány elkelt.
Marsland úr hozzáfűzte, hogy ez még csak a kezdet. Tervezi egy újabb CD kiadását is, melyen tanyasi lárma lesz hallható.
Németországban a bíróság előtt egy asszony azt állította, hogy gyermeke szeplőtelenül fogant. A bíró elfogadta ezt, és kijelentette, hogy az isteni beavatkozás lehetőségét nem lehet kizárni. A 45 éves Birgit Weiss azt állította, hogy nem volt senkivel szexuális kapcsolata, mióta férjétől külön él - viszont a genetikai vizsgálat szerint nem ő az apa.
A pert a férj kezdeményezte, mivel volt felesége tőle akar tartásdíjat kapni.
Massachusetts-ben egy Meltz nevű fiatalember nemsokkal az esküvője előtt vette észre, hogy eltűnt a jegygyűrű, amit a konyhapulton hagyott. Először azt hitte, hogy a menyasszonya, Hillary magához vette, később kiderült, hogy senki nem tudja, hová tűnt az ékszer. A család egy tagjának eszébe jutott, hogy talán Liza, a labrador lehet a felelős. Gyorsan elvitték a kutyát az állatorvoshoz, ahol a röntgen kimutatta a gyűrűt a gyomrában. Az aznap délután megrendezett esküvőn a vőlegény csak a röntgenfelvételt tudta a meglepődött menyasszonynak gyűrű helyett átnyújtani. Szerencsére nem tört ki a balhé, az ifjú ara jót nevetett.
Míg a fiatalok nászútra utaztak, a Meltz szülők vigyáztak a labrador minden lépésére, és végül a kertjükben napvilágra került az elveszett jegygyűrű.
Egy ír származású férfi, Damien nővé operáltatta magát és felvette a Katherine nevet. Mint Katherine, Virginiában hozzáment egy Pat nevű férfihoz, aki korábban Patrícia volt. Katherine azért vállalta a műtétet, hogy feleségül mehessen Pat-hez, Pat viszont azért váltott nemet, hogy elmenekülhessen korábbi házastársától, John Martintól, akitől el sem vált. Jgy most Pat-nek egy férje és egy felesége is van.Történetük akkor került napvilágra, amikor mindkettőjüket vád alá helyezték a bevándorlási törvény megszegéséért. Ha nincs szerencséjük, még szóba jöhet a poligámia vádja is.
Szicília egyik városában egy bérház lakói értesítették a hatóságokat, miután elegük lett az egyik ott élő idős hölgy túlzott állatszeretetéből. A néni kedvtelésből patkányokat tartott, méghozzá nem is keveset. A patkányirtók a lakásba benyitva több ezer felhízlalt patkánnyal néztek farkasszemet. Az állatok riadtan menekültek, ki merre látott, jónéhány közülük kiugrott a hatodik emeleti ablakból, egyenesen a járókelők nyakába.
Angliában egy hatvanhat éves őszhajú nagymamát, Patricia Tabramot elítélték kábítószer birtoklásáért.
A néni beismerte, hogy marihuánás sütit szokott sütni, amit szomszédaival is szívesen megoszt. Egyébként rendszeresen használja a vadkendert a főzéshez, mivel az enyhíti a nyak- és hátfájást. Az egyik brit tv-csatornán leadott interjúban az idős hölgy elmondta, hogy esze ágában sincs felhagyni ezzel a szokásával.
Az őszhajú nagyi ezzel Nagy-Britanniában a kábítószer legalizálásáért folyó kampány szimbólumává vált.
A rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a házkutatás során Patricia kertjében, fóliasátorban több vadkender-tövet találtak.
Londonban Jean Collop egyik reggel gyanús hangokat hallott a háztető felől. Kiment a kertbe, felkapott egy kerti törpét, és azzal verte fejbe a betörőt, aki épp a kertben landolt. A bűnözőt a hölgy a földön fekve hagyta, amíg berohant a sodrófáért a konyhába - nem akarván tönkretenni kertjének többi ékességét.
Ezidő alatt a szomszédok elfogták a kábult betörőt és kihívták a rendőrséget.
Illinoisban két rablót, a 24 éves Ricky Boice-t és a 42 éves Steven Gosnel-t azután kapták el a rendőrök, hogy menekülés közben kifogyott a benzinjük. A poén az, hogy éppen egy benzinkutat raboltak ki, és a tetthelytől egy kilóméterre sem jutottak, amikor leállt az autójuk. Egy kannával elsétáltak egy másik közeli kúthoz benzinért, majd amikor visszaértek a kocsihoz, a rendőrség nyakoncsípte őket.
A koppenhágai állatkert csimpánzai ezentúl nagylábon élhetnek, mivel 60 ezer dollárt örököltek. A hat állat, Jimmy, Trunte, Fifi, Trine, Grinni és Gigi neve szerepelt egy 83 éves özvegyasszony végrendeletében, akinek nem voltak hozzátartozói.
A végrendeletet az állatkert majomketrece előtt Christian Notlevsen helyettes bíró hangosan olvasta fel, és elmondása szerint az örökösök fegyelmezettebben hallgatták végig, mint sok ember a bíróságon.
A pénzt az állatkertben a csimpánzok lakóhelyének fejlesztésére fordítják.