Az Oregon állambeli Albany-ban a lakosság kezébe vette az irányítást, ami a törvény betartatását illeti. Rick Pyburn-nak elege volt az autósokból, akik a háza mellett száguldoznak. Csapdát állított nekik. Furnérlemezből készített egy rendőrautót, le is festette, és kiállította egy bokor mellé az út szélére. A csapda olyan hatásosnak bizonyult, hogy Pyburn azt tervezi, hogy több modellt is készít eladásra.
A helyi rendőrség képviselője kijelentette, hogy ezentúl több embert vonnak be, hogy a lakosság ne menjen ilyen messzire.
Coloradóban, Denverben egy asszony válópert kezdeményezett, miután rájött, hogy férje hét éven át tettette, hogy süketnéma. A férj bevallotta tettét és elmondta, hogy így akart véget vetni az örökös nyaggatásnak.
Kansas-ben egy rabló bement egy kis üzletbe és követelte az összes pénzt a kasszából. A boltos odaadta neki, de a bevétel túl kevés volt, ezért a rabló megkötözte az eladót, és ő maga állt a pult mögé három óra hosszára. Valamelyik vevő gyanút foghatott, mert hamarosan megérkeztek a rendőrök és elcsípték a szorgosan dolgozó férfit.
Kanadában egy üzlet biztonsági kamerája a következő felvételt rögzítette:
Eyg férfi, kezében késsel a pénztárgépet próbálja felfeszíteni. Sehogyansem boldogul, ezért inkább megragadja a gépet, és elkezd vele futni. A pénztárgép konnektorba bedugott zsinórja azonban hirtelen visszarántja az elvetemült rablót, mint bungee jumpert a gumikötél, így az hanyatt elterül a földön.
A padlón fekve Idegesen nekiesik zsebkésével a még mindig bedugott vezetéknek, ami szikrákat szór.
Végül az elkövető meggyötörten támolyog ki a boltból, kezében a pénztárgéppel.
Nagy üzlet lett volna eladni a videófelvételt.
1999-ben a Texasi Kingsville nevű kisvárosban pánik tört ki, amikor egy csendes éjszaka kellős közepén megszállta a várost 800 álcázott katona és három felségjel nélküli helikopter. Fegyverek dördültek, bomba robbant, egy üresen álló gyárépület és egy elhagyott rendőrörs lángra lobbant.
Sem a segélyhívó vonalak diszpécserei, sem a helyi rendőrök nem tudtak magyarázattal szolgálni a kétségbeesett lakosságnak.
Végül kiderült, hogy a Hadsereg elfelejtette előre bejelenteni, hogy hadgyakorlatot tart. Végülis, semmi baj nem történt, csak véletlenül leégett két épület.
Tavaly márciusban Pontiacban, Michigan-ben bíróság elé állítottak egy férfit kábítószer birtoklásáért. Azzal védekezett, hogy a rendőrnek nem volt engedélye, hogy megmotozza őt. Az ügyész kifejtette, hogy erre nem volt szükség, mivel a rendőr úgy vélte, hogy a férfi zsebéből fegyver dudorodik ki..
- Lehetetlen! - mondta a vádlott, aki történetesen ugyanzat a dzsekit viselte a tárgyaláson is, - Nézze meg, bíró úr! - és átadta a kabátját a bírónak.
A bíró benyúlt a dzseki zsebébe és kihúzott belőle egy zacskó kokaint. Akkorát nevetett, hogy öt perc szünetet kellett tartani.
Egy Baltimore-i nő autóval indult útnak otthonából, és úgy eltévedt, hogy végül Szirakuzában kötött ki, New York államban. Egész úton nem jutott eszébe, hogy útbaigazítást kérjen valakitől. Végső kétségbeesésében megállított egy járőrkocsit, és azt mesélte nekik, hogy Baltimore-ból fegyveres emberrablók hozták el ilyen messzire. Az ügyben államközi nyomozást is indítottak öt város rendőrségének bevonásával.
Végül értesítették a nő férjét, hogy vigye haza az asszonyt, de csak úgy, hogyha a férj vezet.
Számítástechnikai boltban hangzott el a következő beszélgetés:
Vevő: Egy mouse pad-et szeretnék vásárolni.
Eladó: Kicsit konkrétabban? Elég sokféle van belőle...
Vevő: És mindegyik kompatibilis a PC-mmel?
Ha eddig azt hitted, hogy a sportok legjobbika a box, figyelmedbe ajánlok egy még izgalmasabbat: a svéd nemzeti szauna bajnokságot. A sportág lényege az, hogy ki bírja tovább a 100 fokos gőzfürdőben. Az új női bajnok, Hilkka Loimi csak ennyit fűzött hozzá, amikor győzelméről kérdezték: "Hát, meleg helyzet volt!" A sportolónő 4 perc 28 másodperccel lett első, a férfi győztes pedig 5 perc 10 másodpercig bírta az izzasztó semmittevést.
Az USA-ban, Georgia államban rajtakaptak egy férfit, aki egy áruház nőiruha osztályán megostromolt egy próbababát. Az eladók elmesélték, hogy a férfi előbb néhányszor elsétált a bábu mellett, majd megsimogatta a melleit. Amikor megkérdezték, mit csinál, ezt válaszolta: "Nem bírtam ki, hogy meg ne érintsem, ilyen szép ciciket már régóta nem láttam."