Ezt a linket azoknak ajánlom, akik nem kötik be a biztonsági övet:
(azért még ti is megnéézhetitek, mániákus övkötők): /piv.pivpiv.dk/
http://4lol.ru/cars/
erről mi a véleményetek?
nekem az hogy ezentúl jobban fogok figyelni a közlekedésben
biztosan közre játszik a bizalmatlanság is, de azért az egyre több autónak is van köze hozzá.
no meg annak is, hogy a vonattal történő utazást is többen engedhetik meg maguknak.
Ahol felvettük a csajt, 4-en stoppoltak, de csak ő akart utazni...
Bár, amint megáll, menne is tovább, ahogy észreveszi a szakállamat. 
Inkább a bizalmatlanság nőhetett az országban. Nekem sincs kocsim, anyuméktül nem kapnám meg, ha elkérném, pedig apum tudja, hoyg hoyg vezetek, mert hétközneponként mellettem ül az anyósülésen, mert "elviszem a suliig" időnként, amikor kijön értem.
Nekem, ha Balaton, akkor vonat.
Nem tudom, konkrétan mi az oka, hogy manapság kevesebb stoppost látni. Nőtt a bizalmatlanság is, de talán közrejátszik az is, hogy egyre több fiatalnak van autója, vagy anyunak, apunak, amit kölcsön lehet kérni. Mi annak idején reggel eldöntöttük, hogy a Balatonban akarunk fürödni, 1 órán belül kint álltunk a városhatárban az út szélén. Mondjuk ha ma kiállnék, nagy esélyem lenne rá, hogy nem stopposnak, hanem kurvának nézzenek.
Méjdenbojnak is lehet, hogy nagyobb sikere lenne, ha a hosszú haj mellé még felhúzna magára egy miniszoknyát. Csak félő, hogy őt se stopposnak néznék, és ennek nem hiszem, hogy nagyon örülne. 
tényleg félreértős voltál tegnap este
a lábamat csak akkor teszem az ablakba ha kamionba ülök, mert autóban csak nehezen kivitelezhető
egyébként ha autót vezetek én is még a garázsban bekapcsolom az övet és az utasnak is szólok, gyorshajtani sem nagyon szoktam, inkább elkések.
én egyszer Ausztriában stoppoltam, NovaRockról hazafelé, az első autós felvett, azóta én is fel szoktam venni a stopposokat, volt hogy 4-en voltunk a kocsiban és még felvettem 3 csajt, igaz akkor csak a művészetek völgyében mentünk egyik faluból a másikba és nagyon dögösek voltak
meg haverokat is meg akartam lepni valamivel 
NevemTeve, juckómackó: vagy a morál változott "ifjúkorotok" óta vagy csak titeket vettek fel szívesen, mint fiatal dögös csajokat
ezt alátámasztja Méjdenboj is, hiába hosszú a haja az nem elég 
Kicsit félreértelemeztem, de legalább jó téma lett belőle. Egyszer próbáltam stoppolni, hátha valaki hazavisz, este volt, én meg feketében voltam... előbb jött a menetrend szerinti járat.
Engem senki nem vesz fel.
Egyszer szlovákhonban felvettünk egy magyar lényt, jöttünk haza sielésből, ő meg kinn tanult asszem bútortervezést. Elhoztuk egészen Zágrábból BP-ig, és végig dumált. Elmesélte az egész életét, a születésétől a holnapi reggelijéig.
Most ez honnan jött Neked? Én nem stoppolni szoktam a kamionokat, hanem a munkámból adódik, hogy néha megyek velük. Vagy csak úgy, baráti alapon, de saját cégünk saját kamionjának saját sofőrjével. És csak 150 km-en belül. Ejnye, mik nem jutnak eszedbe?
Én sokat stopplotam kamaszkoromban, úgy 20 évvel ezelőtt, de soha nem egyedül. Meg akkor ez nem volt olyan ritkaság. Ma már nem is nagyon látni stoppost, meg az autósok is óvatosabbak.
Miért ne vennének? Bár manapság...
Boldog ifjúkoromban rengeteget utaztunk stoppal. Ritkán kellet tíz percnél többet várni egy fuvarra. Megvénültem, autóval járok, de emlékezve régmúlt utazgatásaimra, időnként elviszek egy-egy stoppost (már amelyik elég bátor, hogy beüljön mellém).
Tudom, hogy nem tárgyalsz velem, de akkor is leírom. Kevés biztonságosabb jármű mászkál az utakon, mint egy kamion. Félni max a zsaruktól kell, mert azok könyörtelenül büntetnek, a kamionokat meg különösen "szeretik." Persze kivétel a sofőrök között van, csakúgy, mint a szgk-t vezetők között. Én eddig kifogtam, normális sofőrök furikáztak, akik nem kockáztatják a munkájukat csak azért, hogy belemenjenek egy "jó kis balhéba."
Én törökülésben szoktam ülni a sofőrrel szemben, úgyhogy fékezésnél esélyem sincs...Mire észbekapok, már fetrengek az ülés alatt.
A sofőr elmondhatja, hogy vezetési stílusa annyira lenyűgözött, hogy a lábainál heversz... 
Én mindíg bekapcsolom, még a kulccsal a kezemben, és mióta balesetem volt, be is kapcsoltatom mindenkivel, aki mellettem akar utazni(általában a kocsi tulaja, apum vagy mostohaapum, nem kell nekik szólni). Aki nem kapcsolja be, nem jön velem, sétál, ennyi.
Elég sokat forgok kamionos körökben, több cég több sofőrjével utaztam már, de még egyet sem láttam, amelyik használta volna a biztonsági övet.
Én sem szoktam, viszont már nagyon jól be tudok esni a műszerfal alá fékezésnél.
törékeny burok az emberi test. ezekről a képekről nekem az a népítélet jut eszembe, mikor a boldog suzuki tulajdonos leírta, hogy milyen nagyszerű az autója és olyan jó érzés, hogy kasztni veszi körül. mint ha annyira számítana. főleg a kisebb autóknál. ott csak arra jó, hogy nem megy bogár a szemébe.
Rosszul vagyok...
Minden elismerésem a tűzoltóknak, mentősöknek stb, stb, én ezt nem bírnám csinálni.
Szeretnék eldicsekedni Nektek, hogy már 1 hete nem cigizek!
Ráadásul 3 kg-ot fogytam is!
Ügyes vagyok? 
juckómackó: Kösz a bíztatást, remélem most tényleg sikerül 
NevemTeve: Nem újévi fogadalom. Kicsit több mint 1 hete, a nagyfiam a képembe vágta, hogy mit akarok én Tőle, amikor én sem tartom be az ígéretem (miszerint már vagy 100x megígértem, hogy abbahagyom a dohányzást, de néhány nap után mindig feladtam).
Su: Volt már 6 év is, hogy nem szívtam, meg 3 is, meg 1 is
, de aztán valahogy mindig újrakezdtem 
Méjdenboj: Köszi! Nem kávézom, viszonylag kevés húst eszem, de a szexről nem mondok le, amíg élek!!! 
Azt csak azért nem említettem, mert evidens. Már mondtam, hogy kocsma felett lakom, úgyhogy útba esik jövet-menet.
Tudod, mint a takarékszövetkezet... 
nálunk otthon a kávé az isten. már mondtam az asszonynak, hogy berendezek neki valami kis szentélyt, hogy ne mondhassa, hogy nem engedem a vallását gyakorolni
valamiért csúnyán nézett rám. 
Nagyon ügyes vagy!
Csak így tovább, nem feladni! A ciginél majd most jön a neheze (nálam 2-3 hét után volt a legrosszabb), de légy erős, ha azon túl leszel, nyertél! 
Na, koránfekvős nap volt tegnap?
én biztos nem utazgatnék ennyit, illetve nem is utazgatok ezért lakok most Pesten
amúgy nekünk 90 perces óráink vannak így jönk ki a 11:10 
Nekem ha nincs első 2 órám, akkor 10:30-ra kell bejönnöm... Egy olyan kb 80 km-re lakom a sulimtól, néha gondolkozom rajta, hogy bennalszom a suliszekrényemben...
Ha jól sejtem elég messzi laksz a sulidtól, ha nekem nincs első 2 órám csak 11-re megyek, és 10:25-kor kelek
Egy nap ennyi alvás után nekem semmire sem való lenne, még növésben vagyok, így kell a kaja és a pihenés
Hosszútávon nem is hiszem, hogy egészséges lenne.
Ejj, akkor nem irigyellek.. Nekem kiderült, hoyg nincs első két órám, aludhattam volna hétig. Lehet, hoyg e kellett volna írni az órarendet pénteken? 
na végre én vagyok az early bird, hol az arany??? bár nem most keltem, most értem haza 
Az nem árt. Nekünk a Magyar táncokra volt egy koreográfia. Azóta is a szalagavató jut eszembe, amikor meghallom azt a zenét. 
Az nem semmi!
Valamit tudhatott, hogy ilyen hatékony volt, a szorgalom ehhez kevés. Jól értett mások lelkesítéséhez talán? ;)
Hatalmas adag tánc? Fred Astaire-t játszol? Vagy tán koreográfia készül a februári koncertre?
Csak hétvégén alszom, nehogy tévedésben legyetek.
Hétköznap eléggé hajtós napjaim vannak... Mint pl a holnapi. Még azt sem tudom, hoyg mi lesz délután.
8 óra, aztán egy hatalmas adag tánc... Majd némi séta, és busz hazáig, remélhetőleg ülve. Még nem tudom, mit tudok beiktatni, lehet, hoyg irány a hangszerbolt, vagy némi barátlátogatás...
Nem fogsz ám ki rajtam.
A sztahanovista-mozgalom nevét : Alekszej Sztahanovról, a Donyec-medence Irminoi tárnájának vájáráról, kapta, aki 1935. augusztus 30-ról 31-re virradó éjszakai műszakban 5 óra 45 perc alatt 102 tonna szenet menesztett, a norma által előírt 7 tonna helyett. Bár Te inkább alvásban teljesítenéd túl a "normát."



Nem, sajnos nincs most aludnivaló hetem, talán majd júniusban.
De ha valaki tud jobb megoldást, akkor hajrá.
Különben, Merkon, mostanában tényleg többet alszok vagy 30 prccel, mint általában... 
Á, Méjdenboj őszinte fajta, akkor megmondta volna a frankót: "Gyerekek, most elmegyek alszom egy hetet." 
Wow, és hoyg horkol egy tajgamedve?
Még sosem hallottam olyat. 
A tajgamedve úgy horkol, hogy gyilkos gondolatok kezdenek forogni az agyadban, mikor meghallod.
Pláne mikor cifrázza...
Istenem, hajnali délben felkeltik az embert. Hát milyen élet az ilyen? 


Áááá...a porszívó az egyik legszemeteb
.Meg nekem a szobámban van a fénymásoló és ha apámnak reggel olyanja van...
A porszívó mellet még nyáron a közeli kedves szomszédok fűnyírójától tudok idegbajt kapni reggel,de ha valami építkezés,útfelújítás van a közelben,attól is frászt tudok kapni,amikor felébredek és kiderül,hogy nem csak álom volt
Hát, nem mindegy, hogy keltenek fel, tudod... ha a választottad csókot lehel a szádra és megsimogat, közben belepi a szobát a reggeli illata, akkor az ember szívesen felkel. De ha valaki beront a szobába, hoyg " *ábor, keljél fel, mert el kell menni a boltba! " , vagy porszívózás hangjára ébredsz, nem úgy indul a napod....
A nagy duma! 
De ha kisgyerekről van szó... félévente egyszer eljön hozzám a bátyó. Azt neki van egy 5 éves fia, aki mindig rikácsol ha valami nem tetszik neki. Tőlem például kifejezetten fél. Még azt se tudja hogy valójában néma vagyok... ezért látszom annyira rejtélyesnek.
Egyesek azt mondják, Chuck Norris méltó utódja vagyok. A 16 év Streetfight csodát művel az emberrel... 
Én nagyon sz@rul aludtam éjszaka
,és még vizsgáztam is kettőt délután.Szerintem nincs az az atom,ami engem ki tudna robbantani ma éjszaka az alvásból.
Ja, a doki szerint beteg vagok, ma estig nem mehetnék suliba. De hát... 
Köszi, nektek is.
Különben nem sírós fajta, még csak ki sem engedi a hangját amikor sír, csak jelez, hogy valami nem jó.
Amíg nem tud mászni, a probléma megoldva. Meg az ajtóm is mindíg csukva van... sikerült az öcsémen kívül mindenkit rászoktatnom, hogy ha be akarnak jönni, kopognak... A hugicám majd megvárja, amíg kinyitom az ajtót. 
Láttam. Újszülött a családban? Gratula 
Köszi. 
Juckó: remélem ma túllépem a 4 órát.
Ma nem kell hajat mosnom, mert tegnep este fánksütés után letudtam. 
Tessék? Valaki világosítson fel, mi a téma 
Fotózás? Azóta utálom, mióta a szemembe villantottak...
Kamaszkor? Nem volt nekem túl izgalmas 
Én élvezem a kamaszkort. Vagy élveztem?
Meddig tart?
juckó: Majd naponta fotózom, nem?
Amint hazaér a fényképezőgép, küldök linket priviben, aki kér.
Én is élveztem, amíg én voltam kamasz. most, hogy a gyerekeim érnek ide, már nem annyira élvezem...
Meddig tart? egyéni. Nálam még mindig nincs vége. 
Akár naponta is fotózhatod, miért ne, idődből kitelik, nem? ÉN mindenesetre kérek fotót. 
drakula
izé, gratula
22, x, 13, 0, egészséges család
Egy lány mindig aranyosabb és szeretnivalóbb 
Ez nem igaz. A fiúk is helyesek és csókolnivaló lábacskáik vannak
De biztosan volt, ne ellenkezz, most mondtad, hogy nem emlékszel...
Anita fejlődéséről folyamatos helyzetjelentést kérek, fotókkal illusztrálva.
Öcsém is volt ilyen kicsi, arra én nem emléxem. De tutira nemvolt ilyen aranyos,.
Sose nem is lesz.
Egy ilyen pici emberke maga a csoda.
Nem emlékszel, öcséd is volt ilyen pici, s lám, mi lett a vége...
Már másfél napos a hugi, hétvégére gondolom, otthon lesz. Egy picit irigyellek. Ahol baba van, ott az egész lakásban babaillat van, amit imádtam. Meg úgy egyáltalán, most jó Neked.
Hazajöttem. Nagyon imádom.
Volt ma a kezemben. Öcsém szerint könnyebb, mint a tálca a McDonald'sban
Hát, amegszüléssel kapcsolatban nincsenek tapasztalataim, de akkoris, télen nem bennmaradni még egy hónapot, ahol szélessávban kapod az oxigént, meg a kaját 0-24... 
Lesz kitől kölcsönkérnie...
Bár, én is az öcsémtől szoktam...
Nam tudok mit tenni, ő nem csokifüggő...
Nem. Arra gondolok, hogy biztos nagyon szereted Őt, és Ő viszont akar szeretni, meg felnézni Rád, mint nagy és erős, meg okos báttyra, aki Őt minden rossztól megvédi! 


Arra gondolsz, hogy ha időben elkezd a közelembe férkőzni, még a sikereim morzsáiból elkaphat egyet-kettőt?
Ahhoz képest tényleg nagy baba. Az utolsó hónapban még majd' egy kilót hízott volna. Megszülni meg pont elég.
Nagyon aranyos.
Megszületett a húgom, Anita! 
Ma délelőtt, tízóra valamikor.
Anyumék kórházban, én itthon, öcsém nem kapcsolható. Ezt magyarázdd meg, juckó. 
Különben mindenki jól van, csak énkészültem ki. 
Ha lesz fotó a hugiról, látni akarom!
Öcsédet meg nevelgesd, hátha lehet még Rajta segíteni, bár 13 évesen már nem sok esélyt látok rá, de hátha...
Van még egy 22 éves nővérem.
13 éves öcsém, meg egy néhűny órás hugom.
Átadom anyumnak, köszöni szépen előreis.
Öcsém előkerült, rá sem kérdeztem inkább, hogy hol volt, legyen neki elég annyi, hogy bukott két sajtburgert..
Erről sem tud, így egy-egy.
Kispapa aggódásáról nem tudok semmit, mert szülés után pár perccel már telefonálta körbe a családot.
Jól bírja, de nemkicsit leizzadt.
Gratulálok! Ha jól sejtem, ő az első lány a családban, ugye? Legalábbis öcséden kívül nem szoktál más tesóról beszélni. Te vagy kikészülve?
Akkor a kispapa? Jellemző, hogy az apukákat (már amelyiket) jobban megviseli a szülés, mint az anyát.
Minden elismerésem anyudnak, ha jól saccolom, velemkorú lehet, Én nem biztos, hogy be mernék vállalni már egy gyereket. Az öcsédről meg nem tudom, mit mondhatnék, lehet, hogy ő is kikészült, mint a bátyó, csak nem tudja olyan jól titkolni.
Lehet, hogy mondtad már, de fogalmam sincs, ő mennyi idős? A huguhoz még egyszer gratula!!!
Milyen hülyeség, Neked gratulálok. Add át anyudnak. 
A nap kérdése:
"A Feng-Shui szerint a munkahelyünkön soha ne üljünk az
ablakkal szemben.
De én traktoros vagyok, akkor, most mi a lóf.szt
csináljak?"
Hmm... fogós kérdés.... Valahogy a zetor orrára kell kiülni, és kivezetni a kezelőszerveket, vagy melót kell váltani. Nagy dilemma. 
Méjdenboj, gratulálok a családnak!