Vicclap.hu - humoros dolgok "" keresés eredménye, 2080 . oldal

- Ha lefelé vonz a gravitáció, akkor az Antarktisz miért nem esik le a Földről?
Válasz: Nem lefelé vonz, hanem a föld közepe felé. Elméletben ha a magmáig ásnál a föld közepébe, akkor ott lebegnél.

- Az injekciós kivégzést miért steril tűvel csinálják?
Válasz: az injekciós tűk gyárilag sterilek, minek vesződnének azzal, hogy befertőzik?! Amúgy meg nem csak az elítélt miatt steril, hanem amiatt is, aki használja.

- A zebra szőre fekete alapon fehér csíkos-e, vagy fehér alapon fekete?
Válasz: a zebra fehér alapon fekete csíkos.

- Ha a repülőgép fekete doboza olyan anyagból van, amit nem lehet elpusztítani, miért nem ebből csinálják az egész repülőt?
Válasz: azért mert abból az anyagból nem lehet repülőt csinálni, túl nehéz.

- Mi van a világegyetemen túl?
Válasz: jelenlegi tudásunk szerint a világegyetem végtelen, így nincs olyan, hogy "túl". Ellenben tágul. Nehéz elképzelni, de így van.

- A keresztényeknek a kereszt a jelképük. Ha Jézus netán visszatérne, nem egy rossz emléket juttatnánk az eszébe?
Válasz: nem hinném. De ha mégis akkor mi van? Lesz egy csomó dolga, nem fog minden kereszttől sírógörcsöt kapni.

- Hogyan kerül a /FŰRE LÉPNI TILOS/ tábla a gyep közepére?
Válasz: általában odateszi valaki. Esetleg még az előtt, hogy a fű kinőne, mondjuk mikor vetik a fűmagot. De ha nagyon akarjuk elemezni, akkor feltételezzük, hogy már kinőtt a fű: ekkor odafelé menet még nyugodtan a fűre léphet, hisz semmi nem tiltja. Kijönnie meg muszáj, mert csak nem marad ott ítéletnapig.
Amúgy láttál már ilyen táblát? Mindig a fű szélén van, hogy el tudd olvasni és ne menj be.

- A Télapót hogy hívták fiatal korában?
Válasz: a Télapó másik neve Mikulás, tehát valószínűleg Miklósnak hívták, vagy Mikinek, ha úgy tetszik.

Felirat egy kocsma WC-jében:
Állj közelebb, mert rövidebb, mint gondolod!

Ha az 50-, 60- vagy 70-es években voltál gyerek, hogyan vészelted át a gyermekéveidet?

A mi gyerekkorunkban az autókban nem volt légzsák, hátsó biztonsági öv.
Egy teherautó platóján utazni különleges élmény volt, most is szívesen emlékszünk rá.
A kiságyaink rikító színű, ólmot tartalmazó festékkel voltak pingálva.
Nem volt biztonsági kupak a gyógyszereken.
Védősisak nélkül bicikliztünk.
A nagymama kerti kútjából húzott vizet ittuk, ásványvíz és Cola helyett.
Magunk készítette görkorcsolyáink voltak.
A szerencsésebbek, akik lejtős utcákban laktak, az utca elejéről indulva, félúton eszméltek rá, hogy nincs fék a szekereiken.
Néhányszor közeli kapcsolatba kerültünk az utcabeli fákkal, bokrokkal, de megtanultunk ennek is örülni, hiszen igaz ugyan, hogy letaroltuk a bokrokat, de a bokor alatt legalább az autók útjában nem voltunk.
Ha kimentünk játszani, egyetlen kikötés az volt, hogy sötétedésre érjünk haza.
Az iskolában nem volt napközi, otthon ebédeltünk.
Nem voltak mobiltelefonjaink, így aztán senki ránk nem talált. Jó volt. Nem?
Rosszalkodtunk, számtalan csínyt követtünk el, hol egy kéz, hol egy láb tört, a fogaink sem voltak biztonságban, és mégsem születtek jegyzőkönyvek a rendőrségen. A felelősség mindig azé volt, akié kellett, hogy legyen.
Házi süteményen éltünk, vajas kenyéren, cukros és nem szaharinos ételt, italt kaptunk, mégsem voltak súlyproblémáink, mert állandó mozgásban voltunk.
Egy Meggy Márká-t négyen ittunk ugyanabból az üvegből és egyikünk sem halt bele.
Nem volt Playstation-ünk, Nintendónk, X box-unk, video játékaink, színes televíziónk 99 csatornával, videó kameránk, dolby surround, mindentudó telefonjaink, számítógépeink,
Internet, de voltak barátaink.
Vágytunk egymás társaságára. Rossz volt egyedül.
Időnként összevesztünk, ha csapatok kellettek a játékhoz, és ha valaki kimaradt a csapatból, nem kellett őt pszichológushoz vinni az elszenvedett trauma miatt.
Nem voltunk mindannyian jó tanulók. Még az is előfordult, hogy évet kellett ismételnünk.
Nem rohantak velünk egyből pszichológushoz. Senkit sem ismerek, aki dislexiában szenvedett volna, vagy hiperaktív lett volna.
Ha valaki évet ismételt, olyan volt, mintha kapott volna még egy esélyt.
Szabadok voltunk, voltunk gödörben, voltak sikereink, felelősségünk, megtanultunk minden helyzetben talpon maradni.

Azt kérdezik a gyerekeink: Hogyan lehetett így élni?
Hogyan nőttünk azokká, akik vagyunk?
Ennek a generációnak a képviselője vagy?
Ha igen, akkor meséld el ezt a fiataloknak,hogy megtudják milyenek is voltak azok az évek.

Ők majd azt mondják, hogy tök unalmasak voltunk, és csak mi fogjuk tudni, hogy nem unalmasak voltunk, hanem boldogok.

Ha szerelmes az ember, nem számít a kor - így gondolta az a 33 éves maláj férfi, aki feleségül vett egy 104 éves nőt. Muhamed Noor Che Musa kijelentette, hogy rátalált a boldogságra felesége oldalán, és nem a pénzéért vette el, mivel az asszony szegény.
A férfinek ez az első, az idős nőnek viszont már a 21. házassága. Arról nem nyilatkoztak, vajon az előző 20 férje él-e még. A malajziai muszlimoknál egyébként egy férfinek négy felesége is lehet, míg a nőknél a többszöri házasodás igen ritka.

A nőknek sokkal kifinomultabb a szaglásuk, mint a férfiaknak.

Ted és Joe megáll egy kocsma előtt, amelynek kerítésénél pompás fehér paripa legel.
- Ugyan kié lehet ez a szép ló? - töpreng Ted.
- A kocsmárosé vagyok, uram - szólal meg a ló. - Ott iszik bent a nyavalyás vendégek között.
- Te, izé...ööö....maga beszél? - dadog ijedten Ted.
- Miért ne, uram? - horkant a ló. - Sőt, tavaly én nyertem meg az Epsomi Derbyt.
Ted lelkendezve rohan be a kocsmároshoz:
- Uram, adja el nekem a lovát. Bármi árat megadok érte.
- Minek magának az a ló? - kérdi az egyik vendég.
- Hagyd csak! - legyint a kocsmáros. - Az a hazug dög biztosan neki is bemesélte, hogy tavayl ő nyerte meg az Epsomi Derbyt.