Angliában a 38 éves David Russelt 30 havi börtönre itélték, miután hétszer meglőtte magát egy szögbelövővel. Szerencsétlenségére az egyik szög majdnem a szívébe fúródott, így műteni is kellett. A férfi előadta, hogy három férfi megtámadta és kirabolta, ezért kártérítést követelt a biztosítótól. Az eset kivizsgálása közben rájöttek, hogy Russel már egyszer eljátszotta ugyanezt 7 évvel korábban is, akkor hittek neki és sikerült 4400 font kártérítéshez jutnia.
Egy helyi újság riportere 10 kérdést tett fel az utcán a járókelőknek a mindennapi életről. Megállított egy nőt, és a következőket kérdezte tőle:
- Mi volt a legkülönösebb dolog, amit valaha vásárolt?
- Fogkrém kutyáknak.
- Mi az, amit leggyakrabban kérdeznek öntől az ismerősei?
- Hogy mitől olyan szép fehérek a fogaim.
Egy asszony már régóta vágyott új konyhabútorra, de a férje mindig tiltakozott ellene. Egyszer a feleség vidékre utazott néhány napra az anyjához, és amikor visszajött, csodálkozva látta, hogy a férje megvette az áhított konyhabútort, szépen be is szerelt mindent. Nagyon megörült a kedves meglepetésnek. Aznap délután átjött a szomszéd, megcsodálta az új konyhát és így szólt a feleséghez:
- Szerencse, hogy amikor tűz ütött ki nálatok a múlt héten, csak a konyha égett le.
A múltkor egy üzleti útról tértem haza repülővel, és csak néhány utas ült a gépen. Mielőtt felszálltunk, a pilóta beszólt a mikrofonba:
- Kedves utasaink, amint látják, elég sok szabad helyünk van. Kérünk mindenkit, hogy az ablakok mellett foglaljanak helyet, hadd higyje a konkurencia, hogy teli vagyunk.