Vicclap.hu - viccek archívum, 53 . oldal

2018. szeptember 23.
Ma Tekla névnapja van.

Keresés:

Menü:

Bejelentkezés




Szűrő



Tab icon
Tab icon
Tab icon
Tab icon
Tab icon

Follow vicclap on Twitter

Kategóriák

Viccek minden mennyiségben

Családi pótlék

Tisztelt Területi Egyeztető Bizottság !
===========================


Azzal a kéréssel fordulok a t. Területi Egyeztető Bizottsághoz, hogy családi pótlék ügyemben állást foglalni szíveskedjenek.

1962 - ben nősültem. Özvegy asszonyt vettem feleségül, akinek volt egy felnőtt leánya. Apám gyakran ellátogatott hozzánk, minek az lett a vége, hogy feleségül vette mostoha leányomat.

Ezek után természetesen mostohaleányom lett a mostoha anyám, az apám pedig a vejem.
Apám feleségének, illetőleg a mostoha leányomnak, aki egyben az anyám, született egy fia, akinek ezek szerint a mostohatestvére vagyok, mivel a mostohaleányom anyjának vagyok a férje és így a feleségem lett a nagyanyám.

Időközben azonban a feleségemnek is született egy gyermeke, aki apámnak a sógora lett, nekem pedig a nagybátyám egy személyben, mert ha a mostohaanyám testvére a fiam, akkor magamnak az öreg apja vagyok.

Kérem megítélni jár-e családi pótlék a gyerekemnek, illetőleg a nagybátyámnak?

Beküldte:pacman <2003. október 14>

  •   Értékeld!
  • Stars
  •   Megosztás:

Egy vakbélműtét igaz története

Több mint egy éve kivették a vakbelemet, gondoltam elmesélem miként is történt.
Egy borús szombati délelött kezdődött az egész, ugyanis nekiálltam telehányni a lakás minden erre alkalmas berendezését. Állandó jelleggel tömtem magamba a gyógyszereket, de pár perc múlva viszontláttam őket... Este új jelenségre lettem figyelmes, elkezdett fájni a jobb oldalam, és nem tudtam aludni a fájdalomtól. Másnap bevittek az ügyeletre.
Szépen becsoszogtam, és egy szabadnapos csiga tempójában felugrottam a vizsgálóasztalra. Na, az orvos nekiáált tapogatni, én meg üvölteni. Azt mondja: vakbél, én meg elhittem neki. Ez gyanús lehetett számára, mert mégegyszer végigtapogatott, én meg ismét üvöltöttem. Vakbél, erősítette meg magát, én meg csendesen bólintottam.
Beutaltak az ügyeletes kórházba, bevittek. Az ügyeletes sebész (vagy hentes) fogadott, feküdjek fel. Megtapogat. Üvöltök. Vakbél. Be kell feküdnöm. Mondom végre. Feküdni. Délután kettőkor műtenek. Mondom jó.
Befekszem. Lefekszem. Jön egy nővér, hogy kérek-e fájdalomcsillapítót. Mondom, hogy a fenébe ne, de injekciót. Hozza. Szúr. Elmúlik a fájdalom. Tudok aludni. Alszom.
Rázzák a vállam. Orvos. Tapogat. Üvöltök. Vakbél. Elmegy. Alszom.
Rázzák a vállam. Nővér. Papírok. Hány kiló. Mondom másfelet biztos. De tényleg. Hány éves. Anyja neve. Két példányban. Aláírom. Elmegy. Alszom.
Rázzák a vállam. Orvos. Tapogat. Üvöltök. Vakbél. Elmegy. Alszom.
Rázzák a vállam. Altatóorvos. Kérdések. Hány kiló. Anyja neve. Allergia. Betegségek. Válaszolok. Két példanyban. Elmegy. Alszom.
Rázzák a vállam. Orvos. Tapogat. Üvöltök. Vakbél. Elmegy. Alszom.
Rázzák a vállam. Rokonok. Hozták a cuccom. Lepakolnak. Beszélgetünk. Elmennek. Alszom.
Rázzák a vállam. Sebész. Ő fog műteni. Viccelődik. Viccelődöm. Kérdez. Válaszolok. Tapogat. Üvöltök. Vakbél. Elmegy. Alszom.
Rázzák a vállam. Nővér. Később lesz a műtét. Nem jött meg az összes medikus, kérdezem. Nevet. Elmegy. Alszom.
Rázzák a vállam. Nővér. Fussak WC-re. Miért? Most műtik. De jó. Futok. Negyed óra. Visszafutok. Negyed óra. Vetkőzzek. Injekció. Feküdjek fel az asztalra. Szúr. Kibírom. Betakar semmivel. Elmegy. Fázom. Reszketek. Nem tudok aludni. Bámulom a plafont. Egy pók. Már nem él. Együttérzek vele.
Jönnek. Bíztatnak. Ugorjak át a műtőasztalra. Mondom jó. Átkúszok. Mosolyognak. Én nem. Lekötnek. Kérdem féltek, hogy elszaladok? Nem válaszolnak. Altatnak. Jön a sebész. Még mindig viccelődik. Ez a századik műtét, egyszer már sikerülnie kell. Nevet. Jó neki. Kezd elmosódni a valóság. Kapok valami drogot. Alszom. Végre.

Felébredek. Beszéltem álmomban? Infúzió. Folyik ezerrel. Halvány emlékek. Alszom.
Reggel ébredek. Infúzió sehol. Reggeli? Nincs. Talán lesz ebéd.
Ebéd? Nincs majd vacsora.
Vacsora? Három szem keksz. Gyorsan befalom. Kinyalom a tányért. Morzsákra vadászom. A rohadt hangya. Engeded el! Korgó gyomorral alszom el.
Reggel van. Korán reggel. Egy nővér hoz valamit. Valami olajféle. Nincs jó szaga. Meg sem kóstolom. Előbb konzultálok az orvossal. Jön a vizit. Széklete van? Nincs, miből? Akkor ricinus. Ez itt? Az. Kérdem a dokit. Reggeli elött vagy után. Elötte. Jó. Felhajtom. Rossz íze van. Romlott méz cukor nélkül. A vizit mosolyog. Valamit tudnak, amit én még nem. Hatás? Egyelőre semmi. Jön a reggeli. 5 szem keksz. Hatás semmi. Fél óra. Jönnek a gázok. Talán a hímnuszt is el tudnám fingani, ha lenne hozzá kedvem. Jól érzem magam. A szobatársak nem. Jönnek a gázok. Opssssz... Ez nem gáz volt... futás.
Pár perc alatt kipattanok az ágyból. Rohanok a WC felé, útközben több lajhár és két csiga előz meg. Egyik kezem a jobb oldalamon, hogy ki ne follyanak a beleim. A másik kezem a seggemen, hogy ki ne follyon a... Úristen! Nehogy foglalt legyen a WC... akkor végem. Úristen! Hol a WC? Kérdezek. Folyosó végén balra, jobbra, egyenesen, balra, balra. Hűha, odaérek? Talán. Elértem. A folyosó végét. Esküdözök. Ki, mikor, miért igyon naponta öt liter ricinust. Odaérek. Benyitok. Szabad. Huuuuu... Ráülök. Ami a csövön kifér. Jön. Jön. Jön. Áprilistól a mozikban. Nem hagyja abba. Jön. Elég legyen már! Jön. Jóóó! Elállt. Fordulok jobbra. Semmi. Balra. Semmi. Hátra. Semmi. Az ajtó. Semmi. Plafon. Semmi. Utolsó esély. Szomszéd fülke. Semmi. HOL A WC PAPÍR? Nincs. Mi legyen? Az egész WC tele van. A fél seggem is. Kikémlelek. Senki. Akció! Lehúzom a WC-t. Letolt gatyával elevickélek a vizcsaphoz. Feltelepszem a mosdókagylóra. Lemosom, amit le kell. Most ne nyisson be senki. Sikerül félig meddig.
Szépen visszasétalok az ágyamba. Gondolom én. Félúton érzek valamit. Ne. Futás vissza. Útközben kérek WC papírt. Majd hozzák. Jólvan, mondom. Visszaülök. Jön. Jön. Abbamarad. Várok a papírra. Ráérek. Várok. Senki nem jön. Ismét csap. Lemosom. Sétálok vissza. Elérek az ágyamig. Visszafekszem.
Hozzák az ebédet. tíz szem keksz. Vacsora. Diétás. Öt szem keksz. Időnként versenyfutás a WC-re. Járókeretes bácsikák gyaláznak le. Hát igen. A technika. Papír nincs. Viszek zsepit. Rutinos versenyző vagyok. De még nem kell bedőlnöm ha kanyarodok.
Reggel vizit. Széklet van? Hajajjjj, sok is. Biztos? Biztos. De itt egy kis ricinus... NEM! Mosolyognak. Már értem.
Végre van időm szemlélődni a szobában. Betegtársak. Sorstársak. Csak én vagyok vakbéllel. Vicceket mesélnek. Röhögnek. Eltorzul arccal mosolygok. Közben a cérnák éppen megbeszélést tartanak, hogy kitartasanak-e.
Ebéd. Pár szem keksz. Vacsora. Valamilyen pép. Ránézésre bedarált kartonpapír két órán át főzve. Az íze egybevág a kinézetével. Azt mondják burgonyapüré. Ezek még nem láttak burgonyát. A püré sem. Ezek után legyen széklete az embernek.
Reggel kötéscsere. Gyönyörködöm a sebben. Az orvos is. A fájdalom is. Azt mondja szépen gyógyul. Mondom jó. Ebben maradunk. Mikor mehetek haza? Hamarosan. Jó. Good. Gut. Yee. Yeep.

Beküldte:Auth Gábor <2003. október 6>

  •   Értékeld!
  • Stars
  •   Megosztás:

Egy apa leveléből

Egy apa levele a Balatonnál nyaraló fiának.
"Drága fiacskám! Mellékelten küldöm neked a kért 1000 forintot. De felhívom a figyelmedet, hogy az ezret nem négy nullával írják, csak hárommal."

Beküldte:Catrine <2003. szeptember 30>

  •   Értékeld!
  • Stars
  •   Megosztás:

Öngyújtó

Kint jártam a piacon s elkezdett cseperegni az eső. Éppen azon gondolkodtam be kellene állnom valahova, amikor rám köszönt egy korombeli emberke.
- Szevasz Géza! Hát téged meg de régen láttalak. Erősen értetlenül néztem rá. (nincs arcmemóriám) Mondott valami hárombetűs céget, hogy ő ott volt villanyszerelő, mi meg ott szereltük náluk a telefont. Ismert kollégák neveit mondta, szóval biztosan igaza volt. Mindenféle dolgokat árult. Olyan otthonról összesöpört, valamint kínai meg orosz árúkat is. Beálltam mellé, legalább addig sem esik rám az eső. Egész jól elbeszélgettünk ahhoz képest, hogy fogalmam sem volt róla ki ez az ember. Jönnek mennek a pult előtt az emberkék. Figyelted mit csinált? (kérdezte) Megnyomkodta a gázgyújtót.
(mondtam) No de nem köszönt, nem kérdezte mibe kerül, nem akarta megvenni, csak megnyomkodta. Hát ez meg ugyan miért baj? (én a villanymotorok tengelyét szoktam megtekergetni) Mert idegesít! Minek piszkálja az árút ha nem veszi meg? No de egyszer jól megkapták a magukét a nyomkodók. A vásárlók jó része megnyomkodja a gázgyújtót, belenez szikrázik-e, majd leteszi és nem veszi meg. Miközben beszélgettünk jött még két ilyen emberke. Na szóval a
történet:
A csóka a pecsában (Petőfi csarnok zsibvásár) árult éppen. Innentől átteszem a mesélőt egyes szám első személybe.
Szóval volt egy beteg piezó gázgyújtó, ami fülre mintha jó lett volna. Pattogott, de nem szikrázott az eleje. Úgysincs semmi dolga az embernek árulás közben, ezért gondoltam megcsinálom. Csak nem adok már el rossz gyújtót! Szétszedtem, sehol semmi látható hiba. Nagy nehezen nyomok rajta egyet, és láss csodát szikrázik. Összeszerelem, nem szikrázik. Ezt még eljátszotta párszor, majd egyszer csak szétszedett állapotban rettenetesen megrázott. Pont ekkor járt arra egy ilyen "nyomkodom de nem veszem meg" típusú vevő. Ekkor támadt egy elvetemült ötletem. Lehúztam a szigetelést az előremenő kábelről, visszatekertem a csupasz drótot a nyomógombra, alul begyűrtem a maradék spagit rögzítésképp és kész. Visszaraktam a burkolatot, a gázgyújtót meg kitettem az asztal szélére. Pár perc múlva jött az első "vevő". Megnyomta a gombot, és elkezdett összemenni az ember. Majd megnyomta a gombot még egyszer. Értetlenül csodálkozva nézett rám. Majd megint megnyomta a gombot. Ez ráz! (mondta elcsukló hangon) Igen. (mondtam ártatlan arccal) Ezért olcsóbban is adom.
Jött a második vevő, egy olyan 80 év körüli öregember. Nyitott bal tenyerébe tette a gázgyújtót, majd jobb mutató újjal megnyomta a gombot. Szóval jobb kar, bal kar kapta az áldást. Olyan lett a szeme mint a horror filmekben szokott lenni. (azaz csak a szeme fehérje látszott) Elkezdett szépen hanyatt dőlni. Ekkor mint a dezodor reklámban kivert a hideg meleg veríték. Már láttam lelki szemeimmel amint elvisznek a rendőrök.... Gondoltam a csóka kiütötte a pacemakerét (szívritmus-szabályozó) a piezó gyújtóval.
Szerencsére magához tért mielőtt felborult volna. Érdekes mód egyetlen szót sem szólt. Letette a gyújtót és eloldalgott. Jött a harmadik ember. Bal kezében műanyag pohárban feketekávé. Jobbal nyomott egyet a gyújtón. Majd megint nyomott egyet. Pont ugyanúgy rázta mindkét áramjárta kezét. Iszonyat rondán nézett ki a lekávézott fehér inge. De ő sem szólt semmit. Elmentem vécére, otthagytam a standot az asszonyra.
Jövök vissza gyújtó sehol. Asszony lazán eladta. :o)

Beküldte:phoenix77 <2003. szeptember 29>

  •   Értékeld!
  • Stars
  •   Megosztás:

Magyar finn rokonság

Hogy váltak szét a magyarok és a finnek?
Jöttek át a Vereckei-hágón, az út szélén volt egy tábla: "Magyarok menjetek északra!"...
Akik tudtak olvasni, arra mentek.

Beküldte:phoenix77 <2003. szeptember 29>

  •   Értékeld!
  • Stars
  •   Megosztás:

Árpi

Nyár. Nyaralás. A budapestiek tudják, milyen érzés megszabadulni a Rákóczi úton araszoló 7-es busz heringkonzerv-feelingjétől, és a metrón a lábadra lépő "fokhagymát reggeliztem pálinkával" típusú emberektől. Ilyenkor az ember lazít, és néha ökörségeket csinál. Árpi persze, a szokásosnál is nagyobbakat. Az volt a gond, nem volt autó - az ezeröcsi ugye megreccsent előző nyáron. Sebaj, nagypapi - Árpié - szívesen odaadja az ezeréves Varnyút. "Megy?" "Megy, csak nincs műszakija, de ha lejöttök érte Balatonra, vihetitek, a faluban, kertek alatt lehet vele menni." Ez Árpinál soha nem volt akadály, úgyhogy irány a pályaudvar. Reggel 8-ra volt megbeszélve a találka, annak ellenére, hogy a vonat csak 1 órával később indult. Azért kellett ilyen korán, mert majd "Becserkészünk egy-két vadat, hogy ne legyen olyan unalmas az út. Majd Árpi bácsi megtanít a fortélyokra." Megemlítettem, hogy köszönöm, boldogulok egyedül is, de persze fölöslegesen. "Nyár van, apám, érted? Ilyenkor nincs cicózás." (Később kiderült, hogy azért kellett korán kimenni, mert ment volna át hozzá az aktuális barátnője reggel...) Ez az indulás előtti napon történt, és ismerve Árpit, nem sok jóra számítottam másnap, de ő megígérte, hogy kivételesen normális lesz. Persze én értem oda előbb, és vártam. Az járt a fejemben, hogy lehet, hogy mégsem lesz semmi gond Árpival, tanult az elmúlt nyár hülyeségeiből, és normális lesz tényleg . Alapvetően azért rendes gyerek, csak hát kicsit hülye. Na, idáig jutottam Árpi tömjénezésével, amikor ezt hallom (reszelős hang): "Gyerünk Janó, meg tudod csinálni. Mondjad neki a ribogzisat." Ez meg mi lehet? Odaballagok a lépcsőhöz, ahonnan lelátni az aluljáróhoz (a fedetlenhez, a Déli előtt), és mit látok? Természetesen Árpit, ahogy röhög, két torzonborz fickót, és elég szép tömeget körülöttük. (Árpi a vonaton mesélte el, hogy a nagypapának szánt pálinkába fogadott két szerencsétlen csövessel, hogy nem tudjak elmondani három egymás utáni nőnek, hogy "Pici, parányi dezoxiribonukleinsav-darabka vagyok, de te hívhatsz génnek.").
Amikor odaértem, ezt láttam: Árpi röhög, az egyik torzonborz odalép egy középkorú nőhöz, és elkezdi, hogy "Kicsi ribogzi vagyok, hívjá' g-nek". A nőn látszik, hogy egy szót sem ért az egészből, és riadt szemekkel keresi a menekülés útját. A csöves áll előtte, és néz Árpira, hogy jól csinálta-e. De ő kegyetlen, és int, hogy nem jó, gyerünk a következőhöz. Közben persze röhög, az idiótája. Ezen elmulatott volna egy darabig, ha nem cibálom el onnan. A csöveseknek odaadta a pálinkát, és mentünk jegyet venni.
Jó nagy a sor, várhatunk. Azaz várhatnánk, ha Árpi nem lenne Árpi. Elővesz egy papírlapot, és átcsörtet a tömegen: "Elnézést, szabad lesz. Itt dolgozom. Köszönöm.", és odafurakszik a pénztárhoz. "Csókolom, Marika, meghoztam az új kérdőívet, tessék kitölteni, viszem fel az irodába.", ordítja, hogy mindenki hallja, majd suttogva: "Két diákot kérek, Kiliánig." A pénztáros néz rá nagy szemmel, és kiszól jó hangosan: "Hova kéri a két diákot?". Árpi próbál úgy nézni, mint Garfield, amikor megeszi Jon kajáját, és mosolyogva magyaráz a tömegnek: "Ez a Marika, milyen vicces asszony!" "Kiliánig" - suttogja. Az emberek röhögnek, mert mindenki hallotta a pénztárost, de úgy látszik, jó kedvük van, mert nem verik meg. Megúsztuk.
A vonaton nem sok minden történt, attól eltekintve, hogy Árpi szóba elegyedett egy öregasszonnyal, akiről kiderült, hogy most megy vissza a falujába, ahonnan 74 évig ki sem mozdult. "Nem tetszett soha vonatun ülni?" - "Nem, a menyem hozott fel Pestre kocsival." Árpinak majdnem sikerült rádumálnia, hogy húzza meg a vészféket, mert ő rosszul van. Szerencsére az utasok nem engedték.
Megérkeztünk. Árpi első dolga volt - az elfogyasztott jelentős sörmennyiség hatására -, hogy teli torokból elkezdett ordítani kifelé a vonatablakból: "Megjöttünk, reszkess Balaton!". Két rendőr sétált a peronon, akik erre rögtön megfordultak, és méregették Árpit. Szerencsére az egyikük rádiója megszólalt, és elsiettek. Pechemre Árpi meg utánuk kiabált: "Megijedtetek, mi?" (Reméltem, hogy már nem hallják, de mint később megtudtuk, hallották.)
Szóltam Árpinak, hogy kéne szerezni egy üveg pálinkát a nagyapjának, ha már megígérte cserébe a kocsiért, mert a miénk ottmaradt a csöveseknél. Árpi szerint nem jó a bolti pálinka, mert az öreg csak házit iszik, de nem baj, mert egy ismerőse otthon csinál pálinkát, majd tőle szerzünk. Elmentünk hozzá, de kiderült, hogy nincs pálinka, ellenben kaptunk egy üveg 96%-os etilalkoholt.
- Nem baj - mondta Árpi -, majd rakunk bele fűszert, és olyan lesz, mint a vodka, nagyfater úgysem tudja, mi az .
Na, ennek fényében vettünk egy zacskó sót, és beleszórtunk egy csomót az alkoholba. Árpi egy kicsit leöntött belőle, és felengedte vízzel, hogy mégse legyen olyan erős. (Egy liter alkoholba két ujjnyi vizet.) Elmentünk a nagyszülőkhöz.
- Árpikááám! - puszi-puszi, előkerül a "vodka".
- Na, nagyfater, ilyet még nem ittál, ez szibériai vodka, az elvtársaktól hozattam külön neked.
- Há', dehogynem ittam én mán, Árpikám. - Hoppá! Most mi lesz?
- Ööö, nagyfater, óvatosan, mert ez nagyon erős, ez nem sima vodka.
- Ugyan, Árpikám, egy vodka nem lehet olyan erős, mint az én házi szilvám. - és meghúzta az üveget. Én készülök rá, hogy kiugrik a szeme, és kiköpi a protkót, de ő csak megrázza a fejét. - Hinnye, a keservit, ennek aztán van huzatja." - mondja, és még egyet kortyol.
Kimegy pohárért, hogy igyunk mi is a megérkezésre. Én próbálok tiltakozni, de Árpi szerint innunk kell, mert különben megsértődik, és nincs autó. Visszajön az öreg, tölt, egészségünkre. Én bedöntöm a számba, de nem nyelem le - nem vészes, csak mintha olvadt acéllal öblögetnék. Árpi lenyeli hősiesen. Elvörösödik, könnybe lábad a szeme, de próbálja tartani magát. Amikor a nagyapja újat tölt, én kiköpöm az egészet a hervadozó szobapálma cserepébe, annak már úgyis annyi-alapon. Újabb kör után Árpi már csak párás szemekkel néz maga elé. Tőlem a szerencsétlen pálma újabb adagot kap. Próbálom felhozni az autó-témát, de a nagypapi újabb kört tölt. Árpi matt részeg, én pedig nem tudom kiköpni, mert a nagyapja engem néz.
- Aztán, fiam, te hova valósi vagy?
- Hmhhmmhhm. - mondom. Árpi megmenti a helyzetet, mert elereszt egy olyan böfögést, hogy a nagyapja ősz haja megrebben, és a kutya elkezd vonyítani az udvaron.
- Ez derék volt, Árpikám! Látom, szereted a jófajta italt.
Sikerül rávennem őket, hogy tápászkodjanak fel. Elindultunk a garázs felé, és útközben az öreg magyaráz:
- Aztán Árpikám, ez nem valami úri autó, tudod. Öreg már, viseltes, de azért jól szolgál.
Árpi ebben a pillanatban lefejeli a fűzfa alacsony ágát, és elterül, mint egy béka. Az öreg észre sem veszi, megyünk tovább a garázshoz. Kinyílik a garázsajtó, és eláll a lélegzetem... Középen állt egy barna színű rozsdahalmaz, ami valamikor talán egy autó lehetett, amíg nem érte nehéztüzérségi támadás, és nem locsolták le valami erősen korrodáló anyaggal. Arra gondoltam, hogy még egy MÉH-telepen is elhajítanának vele minket a francba, nemhogy ebbe valaha két nő be fog ülni...! - Annyira senkit nem lehet leitatni.
A dolgot tetézte, hogy az autónak kellemes hasmenés színe volt. Ezt ma úgy mondanák, hogy "Hamvas, őszi erdő-metál". Egyébként az egész garázs úgy nézett ki, mint egy lepusztult ócskavastelep. Körben a polcok tele voltak zsúfolva ezeréves, olajos, pókhálós autó- és ki tudja milyen alkatrésszel. Ekkor ért oda Árpi, fején egy púppal, amiből vidáman csordogált a vér az arcára. Egyébkent tök sáros volt, mert a fűzfának köszönhetően beesett a virágágyásba, ahonnan - a "vodka" hatására - csak nagy nehézségek árán szabadult. Láthatóan ez őt nem zavarta, mert el volt foglalva egy akkora hengerfejtömítéssel, hogy én először azt hittem, egy Kispolski padlólemeze.
- Nagyfater, b*szki, te tankszerelő voltál a Don-kanyarnál?
Na, itt elkezdődött egy félórás mese nagypapa ifjúkoráról. Közben Árpival azon vitatkoztunk, ki vezessen. Ragaszkodott hozzá, hogy majd ő. Én mondtam, hogy akkor én gyalog megyek. De nem, de igen. Na, mondtam neki, hogy ha ki tud állni a garázsból az utcára, akkor vezethet. Árpi beült. Az alkohol ködén át homályosan emlékezett, hogy ilyenkor mit is kell csinálni, és gondolom, megpróbálta beállítani a visszapillantót. Én csak azt láttam, hogy egy határozott mozdulattal letöri a belső visszapillantót.
- Nagyfater, oszlik a verda! - bosszankodott, majd nézett előre hunyorogva.
- Mit nézel? - kérdeztem tőle.
- Azt, hogy kiférünk-e a garázskapun.
Egyébként ez valahogy így hangzott: "azotygiférüngeagarásgabunnn". A kapu olyan három méter széles lehetett, úgyhogy elkezdtem aktívan félni. A nagypapa vadul magyarázott, hogy mire vigyázzunk, Árpi koncentrált, hogy kijussunk, én meg próbáltam magam bekötni, de az öv sehol.
Ekkor - számomra teljesen váratlanul - padlógázzal beletolattunk a mögöttünk levő polcokba. Potyogott a sok alkatrész, én ordítottam, mert azt hittem, ránk szakadt a garázs, a nagypapa ordított, hogy jajj, az autója, Árpi ordított, hogy ő se maradjon ki a buliból. Így elordibáltunk egy ideig, aztán - amikor már az összes kutya üvöltött az utcában -, én átültem, nagypapa a lelkemre kötötte, hogy óvatosan vezessek, és elindultunk.
A Wartburg kicsit leamortizálódott hátul, de sokat nem rontott rajta a dolog, lévén, hogy eddig sem volt kimondottan szalonautó-állapotban. Na, haladtunk szép lassan, amikor Árpi bejelentette: "Hányni fogok!". Sajnos azt elfelejtette hozzátenni, hogy most azonnal, úgyhogy mire megálltam, már ott volt az ölében a matéria. De jó! Megálltunk, Árpi nagy nehezen levette a gatyáját - a nagy része arra ment -, a tiszta részével úgy-ahogy letörölgette a pólóját és az ülést, és a gatyát bedobta az árokba, mondván, hogy nem bírja elviselni a szagát, majd holnap érte jövünk. Akkor már elég fáradt voltam, és csak az érdekelt, hogy minél előbb hazajussunk, ezért ráhagytam.
Döcögtünk az úton, Árpi egy szál pólóban, mert hogy az eldobott rövidgatya alatt nem volt semmi, én szenvedtem a kormányváltóval, és nem láttam semmit. Gyanítani kezdtem, hogy Árpi nagyapja takarékossági megfontolásokból zseblámpaizzókat szerelt a tompított helyére, mert a lámpánk kb. húsz centire világított el. Egyszer csak azt vettem észre, hogy egy sötet alak mellett húzunk el, akinek világított az egyik keze. Két választás volt: vagy E.T. mégsem ért haza, és itt telefonál a nagy magyar éjszakában, vagy a közúti ellenőrzés. Féltem, hogy az utóbbi. Sikerült a rendőr után kb. harminc méterrel megállni. Gondolkoztam, hogy visszatolassak-e, de mivel akkor vezettem kormányváltós autót először, ez nem tűnt egyszerűnek. Persze próbálkoztam szorgalmasan, úgyhogy az odaérkező szervet hangos váltórecsegtetéssel fogadtam. Fiatal rendőr volt, próbált laza lenni: "Nem bírunk a lóerőkkel? Száguldozunk, mi? Na, lássuk a papírokat!"
A helyzet az volt, hogy nekem akkor még nem volt jogsim. Az autón ugye, nem volt műszaki, és mint kiderült, a forgalmit sikerült otthagyni Árpi nagyapjánál. Probáltam a helyzetet finoman, adagolva vázolni, hogy a forgalmi még van, csak otthon hagytuk, és persze az én jogsimat is, de Árpié itt van, csak ő ivott egy kicsit, és mivel törvénytisztelő fiatalemberek vagyunk, ezért nem akart volán mögé ülni. Pechemre Árpi egy kicsit pontatlanul mérte fel a helyzetet, és megszólalt: "F*szom má', mér' álítottak meg ezek minket?!".
A rendőr rávilágított Árpira, és visszahőkölt. Mondjuk nem csodalom, mert Árpi úgy nézett ki, mint aki egy különösen perverz szado-mazo orgiáról jön, ahol jól megverték, lehányták, és elvették a ruháját. De a rendőr visszahajolt, és elkezdte behatóan vizsgálni Árpit. Egyszer csak feláll, és odakiabál a rendőrautóhoz: "Gyere csak, Pista, megvan a vonatos gyerek!".
Puff, készen vagyunk. Ezek most keresztüllőnek minket, és elkaparnak az útszéli árokban. Ekkora pechünk nem lehet!
Odaért Pista. Akkora lelógó harcsabajusza volt, hogy még ebben a helyzetben is majdnem elröhögtem magam. Benéz, meglátja Árpit: "Hát ez az Árpi, az X. Y. unokája." Hoppá, itt tényállás van. A rendőr ismeri a nagypapát. Lehet, hogy mégis megússzuk? Elmeséltették velem, hogy mi történt, röhögtek Árpin, de még nem engedtek el. A fiatalabb mindenképpen bosszút akart állni az állomáson elszenvedett sérelmekért. Egy ideig elvitatkoztak a rendőrök, hogy mi legyen, aztán a fiatal visszament a kocsihoz, és elkezdett vadul rádiózni, aztán visszajött: "Na, mehettek. Téged meg, öcsi, meg ne lássalak még egyszer jogsi nélkül vezetni, értve vagyok?" Volt köztünk kb. egy év korkülönbség, de valami azt súgta, hogy ezt ne tegyem szóva. Rendőrök elviharzottak, és mi is elindultunk. Nem akartam elhinni, hogy ennyivel megúsztuk.
Hát, nem úsztuk. Mentünk kb. két kilométert, amikor megint kék villogó tűnt fel mögöttünk. Azt hittem, ugyanazok a rendőrök, de nem. Ezek hárman voltak, és mindhárman odajöttek. "Kiszállni a kocsiból!"
Na, ezek sem udvariaskodnak fölöslegesen. Árpi elkezdett nyekeregni, hogy nincs rajta gatya, de nem hatotta meg őket. Kiszálltunk. "Kezeket a kocsira, széles terpesz." Mit volt tenni, megcsináltuk. Ekkor elment mellettünk egy turistabusz. Mivel a rendőrautónak égett a lámpája, és ránk világított, elég jól látszódtunk. El tudom képzelni, mit gondoltak a buszon levők, amikor látták Árpit vilagító fehér seggel egy rendőrautóra hajolni. Egy darabig elröhögtek rajtunk a rendőrök, aztan elengedtek. Ekkor értettem meg, hogy a fiatal rendőr szólt a többieknek, és valószínűleg Balaton összes rendőre ránk vadászik, hogy Árpin röhögjenek. Négyszer állítottak meg. Egy rendőr le is fényképezte, mondván lesz min röhögnie öreg napjaiban. Nagy nehezen hazaértünk, és én megfogadtam - sokadszor -, hogy Árpit kerülni fogom a jövőben, de persze nem tartottam be.

Beküldte:Catrine <2003. szeptember 29>

  •   Értékeld!
  • Stars
  •   Megosztás:

Az új családi kör

Családi kör

Reggel van, reggel vagy
Mindenki ideges.
A ház ura üvöltve tiszta
Zoknit keres.

Feketés csészével,
boglya fejű asszony,
ajánlja az égnek,
hogy reája rogyasszon.

Mintha szélből volna a
nagylánynak lába,
Sebesen bevonul a fürdőszobába.
Hosszú perceken át pingálja
a szemét,
testvéröccse kiállt:
Gyere ki te szemét!

Konyha megegében jó pirítós mellett,
Nagymama mosolyog,
ahogy tőle telhet.
Min vigyorog mama?-kérdezi a veje,
csupa borotvahab összevagdalt feje.

Wc-be zárkózik a legkisebbik gyermek,
Most írja a leckét-na még
csak ez kellett.
Ajtó előtt jár a család furcsa táncot,
szemük szikrákat szór,
arcuk sok-sok ráncot.

Mire a rádió mondja hét tizet,
Elromlik a bojler, nem ad több melegvizet.
Az asszony begörcsölt kezekkel mosogat,
férj jeges vízben sziszegve mos fogat.

A nagyleánynak immár fél keze kabátban,
a másikba pöttyös kakaós pohár van.
Le is önti frissen mosott blúzát,
s kabátján vastagon megkent kiflit húz át.

Az utcáról szalad vissza a ház ura,
lábán cipő helyett megszokott papucsa.
A regel számára eléri a csúcsát,
a cipőben megleli elveszett sluszkulcsát.

Reggel van, reggel van,
ideges mindenki,
az asszony is elment nincs már otthon senki,
bevetettlen ágyon gyűrött párna feszít,
s a wc tartály halkan sistereg egy picit.

Idai Nikolett, Nagykanizsa

Beküldte:Idai Nikolett <2003. szeptember 28>

  •   Értékeld!
  • Stars
  •   Megosztás:

Gyerekszáj

Egyik nap felhívtam egy barátomat valami fontos ügyben. Az öccse vette fel a telefont. Azt mondta, nincs otthon a testvére, ezért megkérdeztem, hagyhatok-e üzenetet. Mire ezt felelte: - Sajnos nem, nincs üzenetrögzítőnk.

Figyelmeztettem gyerekeimet, a nyolcéves Andrást és a tízéves Karcsit, hogy ne kerékpározzanak, amíg én elmegyek a tőlünk nem messze lévö repülőtérre repülést oktatni. Indulás előtt még kivittem a telefont a verandára.
Óra közben a tanítványommal a házunk felett köröztünk, így láttam, hogy Andris javában bicajozik. Rádión beszóltam a toronyban az irányítónak, és megkértem:
- János, légy szíves, szólj oda hozzánk, és mondd meg Andrásnak, hogy azonnal hagyja abba a biciklizést és menjen föl a szobájába!
András vette fel a telefont, és János szóról szóra elismételte neki, amit mondtam. Amikor hazaértem, András az ágya szélén ült, és megilletődött ábrázattal nézett rám.
- Ne haragudj, mama - mondta. - Mégis felültem a bicajra, de Isten meglátott és felküldött a szobámba.

Két kisfiamat elvittem egy temetésre. Odaúton igyekeztem őket felkészíteni az eseményre, elmagyaráztam, mi fog történni és hogy szerintünk mi lesz az emberrel a halál után.
A fiúk a szertartás alatt jól viselkedtek. A sírnál azonban rá kellett jönnöm, hogy mégsem magyaráztam el mindent olyan alaposan, ahogy hittem. Négy éves fiam hangosan megszólított:
- Mami!
- Tessék - suttogtam.
- Mi van a dobozban?

Hároméves lányom egész nap rosszalkodott. Amikor végre eljött a lefekvés ideje, határozottan leszögeztem:
- Belebújsz a pizsibe, megmosod a fogad, és aztán olvasok neked egy, de csak egy mesét. Utána lámpaoltás!
Odabújt hozzám, karját a nyakam köré fonta, és az ő édes kis hangján azt mondta:
- Mami, a vasárnapi iskolában olyan kisfiúkról és kislányokról tanultunk, akiknek nincs anyukájuk meg apukájuk.
Azt hittem, szigorúságom ellenére mégis értékeli, hogy én vagyok neki. Már kezdtem elérzékenyülni, de suttogva hozzátette:
- Talán lehetnél az ő mamájuk.

Templomunkban áldozáskor a gyerekek nemcsak kenyeret kapnak, hanem egy kis bort is. Istentisztelet után a pap félrehívott, hogy hétéves fiamról beszéljen velem.
- Kérem, szóljon Jánosnak - mondta szelíden -, hogy a bor után mindig áment kell mondani, nem azt, hogy "hu, de finom!"

Harmadik gyermekem megszületése után nem sokkal sógorom karjára vette a kisbabát, mire a kislányom így figyelmeztette:
- Vigyázz, el ne ejtsd, mert neked kell helyette másikat csinálni!

Beküldte:Catrine <2003. szeptember 26>

  •   Értékeld!
  • Stars
  •   Megosztás:

Tanulság...

Nyár volt, fiatalok voltunk, és ilyenkor sok marhaságot csinál az ember. Árpi persze többet, mint a normálisabbja. Ez régebben történt, még nem volt meg az Opel Senator, csak egy szakadt Ladára futotta. Abból is csak olyanra, ami annyira rozsdás volt, hogy nem lehetett tudni, mikor hullik ki az ember alól. Mindig azt vártam, hogy egyszer kiszakad az alja, és Árpi úgy fogja hajtani, mint Flintstone a járgányát. Műszaki persze évek óta nem volt rajta, így csak a szerencsén múlt, hogy mikor bukik le. Persze, ez sem lehetett olyan, mint az átlag, ezert volt itt is optikai tuning ezerrel. Ekkoriban Árpi még nem rendelkezett jelentős tőkével (vagyona gyakorlatilag a széteső-félben levő Ladából, két farmerből és néhány pólóból állt), ezért nagyrészt leleménnyel kellett pótolni a hiányzó anyagiakat. Hát, leleményben nem volt hiány. Felkerültek ugye az alap dolgok: rókafarok, műszőr kormányborítás, aprópénztartó, halálfejes valtógomb, órás visszapillantó - sajnos csak egy törötthöz tudott hozzájutni, de lényeg, hogy óra volt benne -, "multifunkciós műszer", ami egy hőmérő, iránytű és óra mahagóni-utánzat keretbe foglalt kombinációja volt, és itt ki is merültek nagyjából az anyagi lehetőségei.
Ekkor jöttek a segítőkész haverok, akik első hallásra kicsit furcsállották Árpi kéréseit, de aztán a hecc kedvéért megcsinálták, amit kért. Első lépés volt a műszerfal. Látta egy újságban, hogy egy sportkocsinak polírozott alumínium borítás volt a műszerei körül, és hát persze, hogy neki is kellett. Miután kiengedték az ügyeletről, ahova a sorjás alumíniumlemez által szétvágott tenyerével ment kötözésre, új ötlettel állt elő: alufólia lesz a megoldás. Finoman megemlítettem neki, hogy az nem túl strapabíró, meg gyűrődik is, de nem hallgatott rám. Egyik haverja szüleinek volt egy Ápisz-szerű boltjuk, és onnan szereztek vagy harminc tubus Technokol Rapidot, és kiadta az utasítást a haverjainak, hogy mindenki csenje el otthonrol az alufóliát. Mikor elég sok összegyűlt, megkezdődött a ragasztás. Én csak a végére értem oda, hát, mit mondjak, nem volt egy semmi látvány.
Először is totál meghülyültek a ragsztó gőzétől, mert zárt garázsban csinálták. Mikor odaértem, sejtettem, hogy gáz lesz, mert méterekről olyan szaga volt a garázsnak, mint egy festékgyárnak. Árpi csak ennyit tudott hozzáfűzni az eseményekhez: "Hehehe", meg néha azt is, hogy "Atom lett, hehe". Ültek a haverjaival a garázs betonján, mint marhatök a mezőn, néztek maguk elé, és vigyorogtak. Megnéztem az autót, az sem volt semmi. Láthatólag jobbról kezdték a mutatványt, mert ott még ollóval voltak vágva a darabok, de gondolom, közben hatott a ragasztó, és mire a kilométeróráig jutottak, már annyira zizik voltak, hogy azt is beragasztották. Be volt ragasztva a kormány, a sebességváltó, a szellőzők, a bal oldali ablak felé, a bal ajtókárpit, egy kicsit mindkét ülés, és úgy általában csöpögött minden a ragasztótól. Az elején még odafigyeltek rá, és probálták kisimítani a fóliát, de a végén persze ilyen apróságokkal nem törődtek, és ettől az autó úgy nézett ki, mintha Bádogember vezette volna, aki egy szörnyű balesetben széttrancsírozódott. Kivonszoltam őket a levegőre, és akkor vettem észre, hogy a napsütésben csillog a fejük és a ruhájuk, mint Szűcs Judit fénykorában, diszkókiránynőként. Csak rájuk nem üveggyöngy volt varrva, hanem sikeresen magukra ragasztották a levágott, lehullott alufóliadarabokat. Néztek rám kitágult pupillával, teljesen megzavarodva a fénytől, és szemkápráztatóan csillogtak. Olyanok voltak, mint két szerencsétlenül járt ufó, akik nem tudják, hol landoltak. Másnap kapartunk. Harmadnap is. A negyedik napon beláttuk, hogy a Technokol az erősebb. Árpi kicsit elkeseredett, mert a műszerfal enyhén szólva furán nézett ki, az itt-ott feltépett alufóliával, ezért gyorsan újabb csinosítás után kellett nézni.
Jött a szárny. Egy igazi szárny, ugye elég komoly pénzekbe került volna, ezért maradt a szögvas, ket rúdra hegesztve, amikre menet volt vágva. Fúrtunk két lyukat a csomagtartón, átdugtuk a rudakat, csavar fent, lent, és készen volt a "szárny". Árpinak baromira tetszett, és megsértődött, amikor a "Na, milyen?" kérdésre én azt mondtam, hogy "Legalább van egy alkatrész, ami nem rohad". Egy volt a probléma: le kellett festeni. Neolux nem jó, mert nem tartós. Mivel fessük? Árpi azt mondta, hogy olvasta valahol, hogy az apróbb hibákat körömlakkal szokták javítani, mert az hasonló az autófestékhez. Próbáltam felhívni a figyelmét arra az apróságra, hogy ez nem apróbb hiba, hanem egy bazi nagy vasdarab, aminek befestéséhez jó sok körömlakk kell, de nem érdekelte - "Majd felhigítjuk." -, irány a "butik". Akkoriban még nem nagyon vettek a pasik - mi még inkább fiúk - körömlakkot nőknek, úgyhogy furcsán néztek, amikor előadtuk, hogy piros körömlakkot szeretnénk. Mondtam Árpinak, hogy én azt hallottam, hogy a körömlakk másképpen néz ki felkenve, mint az üvegben, ezért ki kéne próbálni, mielőtt megvesszük. Ezt nem kellett volna mondanom. Amikor az eladónő nem nézett oda, Árpi suttyomban kinyitotta az összes piros és bordó körömlakkot, és minden körmére festett egy-egy pöttyöt. Kijöttünk az üzletből, és megpróbáltuk kitalálni, melyik szín illik az autóhoz. Eléggé belefeledkeztünk a dologba, mert arra eszméltünk, hogy egész szép nézőseregünk lett. Akkor jöttem rá, hogy állok egy női butik előtt, nézem ahogy a haverom a kifestett körmeit próbálgatja, hogy melyik megy a kocsijához, és közben arról vitatkozunk, hogy melyik a szebb szín. Árpi ügyesen feltalálta magát: "Csak a szárnyamra kell." Na, ettől kitört a röhögés. Megvártuk, amíg eloszlik a tömeg, visszamentünk, és megvettünk 1, azaz egy darab lakkot. Sikerült kunyerálnunk egy lánytól körömlakklemosót, és felhigítottuk a lakkot. Szép rózsaszín lett. Reméltem, hogy nem festünk vele. De festettünk. A "szárnyat" ettől kezdve egy foltos, rózsaszín szögvas képezte - á la Barbie mobil.
Ja, a lényeg, amiért az egész cécó volt: Árpi a fagyis lányt akarta elkápráztatni a csodajárgánnyal. A lánynak ugyan egy másik pasi tetszett az I-es Golfjával, de Árpi úgy gondolta, hogy egy full-extrás Lada mégiscsak imponálóbb egy fapados Golfnál.
Egy dolog volt hátra, a kipufogó. Árpi szerzett egy vascsövet, ami szerinte kitűnő kipufogó lett volna. Én, mikor megfogtam a csövet, és éreztem, milyen baromi nehéz, gondoltam, hogy baj lesz, de nem szóltam, mert tudtam, úgyis hiába. Elmentünk valami lakatos haverjához, aki kiröhögött minket, és elküldött a fenébe. Árpi bedühödött, és "Na, akkor majd én!" felkiáltással előszedte a forrasztóját, hogy majd azzal. Ráhagytam. Egy fél kiló ónnal ráforrasztotta a csövet, és elindultunk becserkészni a leányzót.
Az első ötven méter után lejött a cső, és elkezdett zörögni. A második ötven méter után az ősrégi kipufogó megadta magát, és leszakadt mindenestül. Sebaj, így úgyis jobb hangja van, kipufogó be a hátsó ülésre, gyerünk tovább. A fagyizó előtt pár száz méterrel megálltunk, és Árpi előállt a haditervvel. Én előremegyek gyalog, kihívom a lányt a fagyisbódéból, és szóval tartom, amíg Árpi meg nem érkezik. Úgy tervezte, hogy odafarol majd a lány elé az autóval, és elviszi egy körre - "Hogy lássa, mi az élet.". Kérdeztem tőle, hogy ezt a farolás-dolgot próbálta-e már. Mondta, hogy nem, de nem nem lehet nagy dolog. Én biztos, ami biztos alapon kinéztem magamnak egy villanyoszlopot fedezéknek, és elindultam. Odaértem.
- Szia, gyere ki egy kicsit, légyszi.
- Most nem lehet, sokan vannak. - Hoppá, erre nem számítottunk.
- De valami nagyon fontosat akarok mondani.
- Mondd el itt, nem mehetek ki. - Közben hallottam, hogy Árpi közeleg. Ezt egyébként mindenki hallotta, mert kipufogó nem lévén, az autónak olyan hangja volt, mint egy Zetor traktornak, amikor elakad a szántásban.
- De gyere ki, mert... - Itt tartottam, amikor baromi nagy fékcsikorgás, egy reccsenés és csörömpölés, majd csend.
Árpi megjött. Féltem hátranézni, mert azt hittem, letarolta a fél utcát, de nem. Csak éppen az autó félig az árokban volt. Árpi próbált úgy tenni, mint aki direkt így akarta az egész mutatványt, de nem volt túl meggyőző. Már csak azért sem, mert az egyik kerék elég furán állt. Mondhatni, kitört. Árpi gyorsan kiugrott az autóból, és jött a fagyisbódéhoz. Nem vette észre a kereket, mert a másik oldalon volt. Érezte, hogy furán áll az autó, de gondolta, majd csak kijön az arokból - ezt kesőbb mesélte. Elkezdtek beszélgetni, és csodák csodája, a lány levette a kötényét, és elindultak az autóhoz. Árpi meglátta a kereket. Sápadtan beült. Ült... Még mindig ült...
- Na, megyünk? - kérdezte a lány.
- Ja, csak előbb nézd meg, milyen frankó a műszerfal. Klassz, nem? - Itt kezdtem el röhögni. Lány szétnéz a foszladozó alufólian:
- Ööö, aha, klassz. Nem megyünk?
- Áh, még nem, majd később. De hallgasd milyen hangja van! - Beindítja (harmadszorra sikerül), gázpedál pumpálása. Lány:
- Jézusom, megsüketülök. Inkább menjünk, mert mindjárt vissza kell mennem.
- Menjünk inkább később, most csak dumáljunk. - próbálta Árpi elkerülni az elkerülhetetlennek látszót.
- De hülye vagy, ezért hívattál ki, hogy most nem is viszel egy kört?! - Árpi ettől bepöccent, és szerencsétlen lányra zúdította az elmúlt napok összes kudarcát (persze ordítva).
- Nem megyunk, ___meg, mert kitört az a ki__szott kerék, és különben is, elegem van, hogy még mindig tiszta lakk a körmöm, meg a tököm is ragasztós lett, ez a rohadt alufólia meg nem jön le...
Idáig hallottam, mert itt már sírtam a röhögéstől. Innentől már nem olyan érdekes a történet. Jött egy rendőrautó, igazoltatás, kiderült, hogy nincs műszaki, szülők felhívása, büntetés kilátásba helyezése, amit valami ismerős egy üveg piáért elsimított, a szülők szörnyülködtek, kesőbb röhögtek. Az érdekes a dologban, hogy évekkel később Árpi, nem mint élete mélypontját emlegette, ahogy ült félig egy árokba borulva álmai nőjével, hanem ezt mondta:
- Tudjátok, ha akkor öt centivel eltekerem a kormányt, meg lett volna a buxa.
Hát, igen, sok múlik néha öt centin. Gondoljatok erre, miközben (néha) vadul tekergetitek ide-oda a kormányt.

Beküldte:Pápics Bálint <2003. szeptember 19>

  •   Értékeld!
  • Stars
  •   Megosztás:

Játék...

G.B. Shaw komor arccal vacsorázott egy étteremben: zavarta a tánczenekar hangos játéka. Odahívatta a pincért:
- Mondja, főúr, meg lehet kéri a zenekart, mit játsszanak?
- Igen, uram. Mi volna a kívánsága?
- Szóljon nekik, hogy amíg ebédelek, játsszanak inkább dominót.

Beküldte:Pápics Bálint <2003. szeptember 17>

  •   Értékeld!
  • Stars
  •   Megosztás:
Előző oldal Következő oldal

Összesen: 852 (86 oldal)

Slide

1 2 ... 32 33 [34] 35 36 ... 85 86

Szerzői jogok Impresszum Adatvédelmi nyilatkozat Hirdessen itt! Súgó