A fülnélküli ember

A fülnélküli ember

Mr. Smithers egy borzasztó munkahelyi balesetet szenvedett, amiben sajnos elvesztette mindkét fülét. Ezután cége nem tudta már tovább foglalkoztatni és egy busás pénzösszeggel távozott tőlük.
Egy napon Mr. Smithers elhatározta, hogy pénzét egy kicsi, de jól fejlődő cégbe fekteti. Néhány hét üzletelés után aztán alá is írták a szerződést. Ekkor döbbent rá Mr. Smithers, hogy igazából nem is ért az efféle üzletek irányításához.
Hírdetést adott fel, amire rögtön három reménytkeltő jelentkező is akadt.
Első napon megérkezett az első jelentkező. A fickó fantasztikus volt, minden szükséges feltételnek megfelelt. Az interjú végén Mr. Smithers megkérdezte:
- És nem vett észre valami furcsát rajtam?
- Dehogynem, nem tudtam nem észrevenni, hogy nincs füle.
Mr. Smithers rendkívül mérges lett és elzavarta a jelentkezőt.
Másnap egy hölgy érkezett, aki ha lehet még többet tudott az előzőnél. Végül feltette neki ugyanazt a kérdést, mint a férfinek:
- És nem vett észre valami furcsát rajtam?
- Nos, önnek nincs füle.
Mr. Smithers felháborodásában ezt a jelentkezőt is kirúgta.
Harmadnap egy nagyon fiatal férfi érkezett, aki mindannyiuk közül a legtehetségesebbnek tűnt. Éppen most végzett az egyetemen, nagyon okos és ambíciózus volt. Mr. Smithers egyre izgatottabbá vált, de végül feltette a sorsdöntő kérdést:
- Beszélgetésünk alatt nem vett észre valami furcsát rajtam?
- Dehogynem, ön kontaktlencsét visel.
Mr. Smithers megdöbbenten nézett és megkönnyebbülten kérdezte:
- És erre honnan jött rá?
Erre fiatal jelentkező hatalmas, hisztérikus röhögésben tört ki, majd leesett a székről, közben fogta a hasát:
- Hát nehéz is lenne szemüveget viselnie, hiszen még egy nyiszlett füle sincs!!!

  •   Értékeld!
  • Stars
  •   Megosztás:
Előző oldal
Előző oldal
Találomra
Találomra
Következő oldal
Következő oldal